2012. december 8., szombat

Kristkindlmarkt Berlin

Papírmasé világ - vigyázat, a házak nem igaziak

Végre körülnéztem a karácsonyi piacokon. Nem voltak nagy elvárásaim és nagyjából meg is feleltek azoknak. Állítólag vannak olyan piacok is, ahová 6 euró a belépő, így akarják megszűrni a közönséget. Na, oda nem mentem, igaz, nem is esett volna útba. A Brandenburger Tor-tól indultam el az Unten den Lindenen az Alexanderplatz felé. Tudtam, hogy útközben több vásárba is belebotlom, két hete már láttam, ahogy előkészítik a terepet. Mindenhol óriási tömeg hömpölygött, nem is volt túl ésszerű szombat délutánra tenni ezt a kirándulást, hiszen ez a bevásárlóidő errefelé. Tényleg egymás sarkát taposták az emberek. Rengeteg külföldi csoporttal is találkoztam, gondolom egy hétvégére ugrottak el Berlinbe, körülnézni, vásárolgatni. Egy normálisan kereső embernek ugyanis egyáltalán nem drága, sőt, megkockáztatom, hogy egy olasznak egyenesen olcsó a város. 

Vásárlás szórakozással összekötve

A vásárokat itt egy kicsit a vurstlival kombinálják, körhinták, mindenféle forgó járművek várják a gyerekeket - és helyenként a felnőtteket is. Mint mindenhol, itt is az a fő cél, hogy minél több pénzt kicsalogassanak az emberek zsebéből, többek között ezért is elég nehéz kikerülni a büféket. Akár fűtött sátrakban is lehet enni és inni. Glühwein mindenfelé, 2-3 euróért. Szerintem a Vörösmarty téren sem olcsóbb. Az italozásnak amúgy is hagyománya van errefelé, kora délután már kedélyesen harsogó férfiemberekkel voltak tele ezek a helyek. A vásári kínálat hasonló, mint Magyarországon: kesztyűk, sálak, sapkák, fajátékok és fából készült háztartási eszközök, gyertyák, mécsesek, mindenféle édesség, csak errefelé kevesebb a mézeskalács és több a csokoládéba mártott-forgatott ez-az. Meg persze ékszerek mindenféle anyagból, táskák, bőrtermékek és azok az ajándéknak gondolt és tartott apróságok, "jópofaságok", amik valójában csak porfogók. Mi a fenét csinál az ember a huszonnyolcadik mécsestartóval? Könyvet például nem is láttam, pedig amúgy a város tele van könyvárusokkal. Régebben már írtam is arról, hogy milyen olcsón lehet használt könyvet venni.
Nagyon hideg volt ma, meglehetősen átfagytam, mire körbejártam ezeket az adventi vásárokat, de nem bántam meg. Lélekben legalább egy kicsit az ünnepre hangolódtam.

Mi szem szájnak ingere

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése