Munka, lakás, satöbbi

A Fehér tó partján, piros sörrel

Miután belevetettem magam a munkába, olyannyira, hogy bevállaltam még egy heti tízórás, délutáni foglalatosságot is, lakáskeresés következik. A jövedelmem persze még mindig nem elegendő, de az ember legyen merész, majdcsak lesz valahogy. Tegnap láttam egy éppen megfelelő lakást, jeleztem is, hogy megnézném, mára már jött is a visszajelzés, hogy szerdán megnézhetem. Nagyon kicsi, alig 30 négyzetméter, de jó helyen fekszik: a 4-es villamos vonalán, alig 3 megállóra az S-Bahn Greifswalder utcai megállójától (de lehet, hogy csak 2 megálló). Nagyon szeretnék azon a környéken lakni. Fontos lenne a jó közlekedés. Annyit ingáztam már életemben. Most aggódhatok, hogy elfogadják-e minimális jövedelmem, meg a csak év végéig szóló szerződésem. A másik munka, ami szintén egy év végéig szóló szerződéssel végzek, egy gyerekotthonban élő nyolcéves kislány pesztrálása. Programokat kell neki szervezni délutánonként, illetve néha hétvégeken. Nem nehéz, csak hát az utazás: két-háromórás munkára egy óra oda, egy vissza - na, így nem hatékony. Amúgy ma kaptam egy üzenetet egy ismerősömtől, hogy három hétig helyettesíteni kellene valakit egy családi gyerekotthonban, az is egy kis pénz lenne. Remélem, összejön. Nem akarnak ezek a németek engem hazaengedni. Pedig, ha bérelek egy saját lakást, az már olyan végleges-szerű valami. Akkor már nem csomagolhatok össze és indulhatok haza, amikor úgy gondolom. Hát, nem is tudom...Azért jó lenne otthon. Jó lenne, ha mindezt otthon tudnám csinálni.
A sors úgyis tudja, mit akar velem. Ma például biciklitúrára akart küldeni az unokahúgommal a Weißer See-hez (ha összejönne a lakás, egész közel laknék a tóhoz). Odakerekeztünk, ittunk egy piros sört (valamilyen málnaízesítésű Berliner), sétáltunk egyet és hazakerekeztünk. Jó volt.