Munka? Imádság? Európa?

Van, akinek Isten, másnak csak műemlék - hagyják meg a döntés szabadságát

„A munka és az imádság együttes megtagadását nevezte meg Európa meggyengülésének okaként Orbán Viktor miniszterelnök a Demokratikus Centrumpártok Internacionáléja (CDI) – ma is használt korábbi nevén Kereszténydemokrata Internacionálé – pénteki budapesti konferenciáján” – olvasom a hvg.hu oldalon a beszámolót.

Mit jelent a munka? – kérdezem először. Mert az a gyanúm, hogy Orbán Viktor (és anyukám) szerint munkának kizárólag fizikai tevékenység nevezhető: például ha valaki napi nyolc órában földet talicskáz. Vagy árkot ás, kapál, kaszál. Szorgoskodik, homlokán izzadtság gyöngyözik, délben szalonnát katonáz, este pálinkával enyhíti fáradtságát. Ez munka. Miniszterelnöknek lenni nem az, miniszterelnöknek (miniszternek, államtitkárnak, baráti tanácsadónak és nemzeti vállalkozónak) lenni hivatás, a népért, az emberekért végzett éteri tevékenység. Minden más úri huncutság: bankot igazgatni, boltláncot létrehozni, villamos energiát termelni, társadalomtudománnyal foglalkozni felesleges időpocséklás. Vannak még olyan köztes tevékenységek – tanár, orvos, ügyvéd, közgazdász – akikre szükség van, de bár ne lenne. Mennyivel egyszerűbb volna dolgos életünk, ha nélkülük pergethetnénk mindennapjainkat. A gyerek idejekorán kimenne apjával a legelőre (mert ugye, nem ördögtől való 16 évesen dolgozni), a gyöngékre, betegekre pedig nincs szükség, hiszen nem tudnak dolgozni, sajnos ott kell őket hagyni az út mellett, bármennyire is fáj (de csitt, ezt nem mondjuk ki hangosan).

Mi az imádság, azaz hit? Ahogy a jelenlegi kormány kommunikációját és tetteit figyelem, nagyjából azt jelenti, hogy vasárnap menjünk el egy – a parlament által egyháznak elfogadott intézmény fenntartotta – templomba. Ott üljük végig a szertartást, tegyünk úgy, mintha megszívlelnénk a pap vagy lelkész prédikációját, gyermekeinket írassuk be hittanra, de még jobb, ha egyházi iskolában sulykolják beléjük, hogy egy KDNP-nek nevezett szervezet - amelynek létezését Istenhez hasonlóan tények egyelőre nem, csupán fura kinyilatkozások bizonyítják – minden elvárásának feleljenek meg. A lányok járjanak zárt, térd alá érő ruhában, lesütött szemmel, a fiúk barátságosan verjék meg őket kétnaponta, a tanárok alkalomadtán kokival és sallerrel tereljék a nyájat a helyes útra, drogot ne, pálinkát azonban fogyasszanak és törődjenek bele, hogy csak a kiválasztottak tanulhatják azokat a foglalkozásokat, amelyek nem munkák, tehát elkerülendők. A többieknek dolgozniuk kell, szorgalmasan, arcuk verejtékét kopott pulóverük ujjába törölve, csöndben, alázattal, hiszen új világot építenek, egy független, nemzeti Magyarországot, jelentsen ez bármit is. A minimum három gyermeket is KDNP-nek tetszően nevelik föl, bölcsőjüket piros-fehér-zöld pántlika díszíti és esténként a Himnuszt dúdolják nekik.

Ha nem dolgozunk (lásd fönt) és nem imádkozunk, akkor Európa meggyöngül.

És akkor most elképzelem egy Csereháti vagy Baranyai falucska ötvennégy éves exbányászát vagy egykori téeszmunkását, aki szakmáját tekintve vájár, géplakatos, mezőgazdasági gépkezelő, de meglehet, hogy csak nyolc osztálya van neki. Bánya nincs, a téesz rég tönkrement, busz kétóránként vagy még ritkábban megy a legközelebbi nagyobb településre, ahol szintén semmi nincs, csak a kilátástalanság. Munka? Na igen, közmunka, talán, néhány hónapra, tudjuk mennyiért. Ároktisztítás, utcasöprés, erdőirtás…. A szorgos közmunkások keze nyomán föllendül a gazdaság, új munkahelyek teremtődnek, pénz halmozódik a párnacihába (nehogy már a szemét multi bankok hízzanak a mi vérünkön), amiből úgy pár évtized múlva akár néhány államkötvény is megvásárolható. Közben az imádság megszépíti a lelket, értelmet ad a mindennapoknak, szeretetre, toleranciára, békére nevel. Utóbbira van a legnagyobb szükség, nehogy már a folyamatosan arcukba nyomott „mindenki ellen harcolnunk kell” propaganda nyomán eszükbe jusson kiegyenesíteni a kaszanyelet.