Nyelvtudás nélkül nekivágni?

Persze jobb, ha az ember nem vonul vissza és sokat beszél németül

Igen, ott a kérdőjel, mert hát én is nekivágtam. Turistaszinten beszéltem németül, meg tudtam kérdezni - mint később kiderült, rosszul -, hány óra van, tudtam köszönni, kérni két sört és egy kávét. Valamikor elvileg tanultam is németül, gyakorlatilag azonban inkább nem. Soha nem voltam jó nyelvekből, főleg azért, mert lusta vagyok, rossz a memóriám, nem szeretek és nem tudok magolni. Azt mondják, nyelvet tanulni csak az adott nyelvterületen érdemes. Ez így van, ám számot kell azzal is vetni, hogy az internet, a skype-kapcsolat sokat ront a dolgon. Miért kínlódná végig az ember németül a híreket, ha elolvashatja magyarul is? És hát ugye, naponta több órát lehet fecsegni - szintén magyarul - a családdal, a barátokkal. Ami különösen megnehezíti az új barátok keresését, főleg ha az ember nem is érzi egetverő szükségét, hogy új barátokra tegyen szert. De egyértelmű, hogy nyelvtudás nélkül nem megy. Szóval, ha valaki elszánta magát, hogy idegenben próbál szerencsét, akkor alaposan vértezze föl magát az adott ország nyelvével. De ha az átlagnál is kalandvágyóbb, akkor vágjon neki, és üljön be ott egy jó nyelviskola padjába. Fél év intenzív tanulás a minimum. Ezzel a nulláról egy közepes társalgási szintre föl lehet hozni magunkat. ( A bejelentett lakcímmel rendelkező, tizennyolc éven felüli bevándorlóknak háromszáz órás integrációs tanfolyamot támogat a német állam, szóval ki lehet fizetni.) Utána sem szabad abbahagyni a képzést, de a munkakereséshez alapvetően ez már elég. Én a Friedrichshainban található Friedländer Schuléban tanultam. Őszinte leszek: az iskolához baráti és családi szálak fűznek, a gyerekem is itt tanult meg egy év alatt nagyon-nagyon jól németül. Szóval jó referenciáink vannak. Mivel elég kommunikatív vagyok, szóban egész jó szintre jutottam fél év alatt, annyira, hogy "eladtam" magam egy olyan munkahelyre, amilyenre mindig vágytam: migráns fiatalokkal foglalkozom azóta is. Persze, szerencsém is volt, és meglehetősen bátor voltam, amikor bepróbálkoztam. Egyszerűen elküldtem az önéletrajzom, a motivációs levelem, a diplomáim és a referenciáim néhány helyre, ahol úgy éreztem, olyan munkát kaphatnék, amit szeretnék. Persze minden dokumentumot kiváló németséggel - ezt gondosan leellenőriztettem. Válaszoltak, két körben interjúztattak és végül megfeleltem. Egyáltalán nem aggódtak a nyelvtudásom miatt. Azt mondták, ha ilyen rövid idő alatt erre a szintre jutottam, fog ez menni. Pedig néhány magyar ismerősöm aggodalmaskodott: mit fognak szólni hozzá, ha azt a német tudást várják, amit a motivációs levél mutat, te pedig megjelensz a nyelvtani hibákkal, hiányos szókinccsel...Majd kivágom magam valahogy - válaszoltam és így is volt. Az már a következő probléma, nem aggodalmaskodhat az ember előre. Az első lépcsőfok, hogy behívjanak. Egyébként ha az ember elhiteti magáról, hogy ért ahhoz, amit csinál, akkor az a néhány baki, az akcentus, az egyszerű fogalmazás nem is számít. Főleg szociális területen, ahol a migránsok sokszor még évtizedek múlva sem beszélnek úgy, ahogy én fél év alatt megtanultam. És  hát Berlin sokszínű, itt az ember megszokta, hogy a lakosság komoly százaléka töri a nyelvet. Szóval bátorság!