 |
Félelmetes volt, ahogy üvöltöttek
|
Berlinben két állatkert van, ez még akkor alakult így, amikor fal szelte ketté a várost. A volt NDK-s (keleti) állatkert nagyobb és persze az egykori Kelet-Németországban felnőttek szerint szebb is mint a másik. A nyugati állatkert (itt voltam most, ez a Zoologischen Garten) viszonylag szűk helyre szorult, de hát egész Nyugat-Berlin falak közé volt zárva, nem maradt tér a terjeszkedésre. Az állatkert szépen gondozott, szobrok, érdekes épületek tarkítják. De én nem szeretem, amikor az állatoknak nem jut elég élettér, szóval egy kicsit úgy éreztem magam, mint a régi budapesti állatkertben, még a felújítás előtt. Inkább sajnáltam az itt élő állatokat, minthogy élveztem volna a látványt. A farkasüvöltés viszont kifejezetten félelmetes volt. Nem tudom, hogy egy átlagos hétköznap délután miért fordították égnek pofájukat, de már messziről hallatszott, hogy a farkasketrecben akció van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése