Gyógypedagógus, akinek a pénz miatt nincs családja

Valamivel meg kell magyarázni a magányt

Van egy gyógypedagógus kolléganőm, az a fejhangon sipítozó típus. Szerintem negyvenöt éves lehet, de elég nehéz ma egy festett hajú, sminkelt nőről megállapítani a korát. Be nem áll a szája, folyton sápítozik valamiért. Mindig pontosan (talán percre is) tudja, hogy előző héten hány órát dolgozott, és mindig rettentően sokat. A múlt héten például összesen ötvennyolcat - mint volt szerencsém tegnap és ma is többször hallani. A magatartászavaros gyerekek iskolájában kevés gyerek jut egy pedagógusra. A kedves kolléganő a hetedikesek osztályfőnöke, ez nyolc gyereket jelent. Persze ez tulajdonképpen sok, mert  egy gyerek is megterhelő: autisták, hiperaktívak, korlátozást egyáltalán nem tűrők vannak összezárva. A kolléganő anyukájával él kettesben. Ma azért panaszkodott, hogy csak - a szintén pedagógus - mama segítségével tudta a gyerekek dolgozatait (még mindig nyolc gyerekről van szó) kijavítani, mert annyira sok a dolga. Az ő élete csak a munkáról szól, és nem tudja, meddig bírja még. Majd még kifejtette, hogy a pénze is lehetne több, hiszen rengeteg adót és betegbiztosítást fizet, mert a legmagasabb adósósávba esik a jövedelme. Na, jó, persze nem tagadhatja le, hogy jól él, de csak azért, mert egyedülálló. És képzeljem csak el, a lakbére 700 euró, plusz az adók, meg minden, hát éppen ezért, a pénz miatt nem tudott családot alapítani. Na, itt nyeltem egy nagyot Frau Sztahanova magánszáma közben.  Jó, persze, értem én, hogy meg kell magyaráznia magának, miért maradt egyedül. De hogy éppen a pénz miatt? Elküldeném egy fél évre Magyarországra, tanulmányi kirándulásra.