 |
Keresztek hegye, Litvánia |
Négysoros
Ha leszakad az ég, borulj rám,
Ha simogat a kéz, nevess rám.
Ha kicsordul a vér, ne nézz rám,
Ha utolér a vég, taposs rám.
Ez a kis négysoros az írásterápiám része. Mondhatnám, hogy életközepi válságban vagyok, de ez nem lenne igaz. Sokkal helyesebb volna a "halálközeli" megfogalmazás, hiszen nagy valószínűséggel sokkal kevesebb van előttem, mint amennyit magam mögött tudhatok. Mióta tavaly ténylegesen elkergettem az ajtómon erősen dörömbölő kaszást, már nem áll tőlem távol az elmúlás gondolata. Nem félek a haláltól, egyáltalán nem. Az odavezető úttól már sokkal inkább. Mindig harcosnak tartottam magam, de az utóbbi hetekben mintha ez a mozgatóerő is eltűnt volna belőlem. Rájöttem, hogy az a sodrás, ami egész életemben ide-oda vitt, most zátonyra futtatott. Nincs mese, újra kell definiálnom magam. Van munkám, de nem érzem jól magam benne. Lehet, hogy nem is kell mást csinálnom, csak máshol. Nem tudom, azt hiszem, ki kell még néhány dolgot próbálnom. De szorít az idő. Az a szorongás, ami rám tört, tarthatatlanná vált, ezért fogtam írásterápiába. És működik. Sokkal jobban vagyok. Határozottan. Van, hogy hajnal ötkor arra ébredek, verssorok formálódtak a gondolataimban. És veszem a fáradságot, előkapom a gépem, leírom őket. Lesz, ami lesz, ezt most magamért teszem. Mindig éreztem, hogy az írás gyógyít. Most hát ezzel kúrálom magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése