Nézem 2022 márciusi ifjait és nem hiszek a szememnek: kemény tekintetek a ráncok közül, Franko Nero-s semmibe meredés, teátrális gesztikuláció, túlzott artikuláció, óriási elszántság, amiről a dal hallgatása közben kiderül, hogy sokkal inkább erőlködés az emberélet útjának felén elveszett hang kipréselésére. Közben fölbukkan egy nagyon régi emlékkép egykori általános iskolámból. Abból az időből, amikor március 15-e még nem volt nemzeti ünnep, de a közoktatásban megemlékeztek róla. Gyerek voltam, senki nem mesélt 1956-ról, apám is csak azt mantrázta a Szabad Európa Rádió híreinek meghallgatása után, hogy Kádár megölette Nagy Imrét. Többet sosem mondott, mert vagy minket féltett, vagy egyszerűen csak gyáva volt. Volt egy magyartanárunk, akiről persze nem tudtuk, hogy "ötvenhatos" szabadságharcos volt fiatalon, és valójában büntetésképp landolt a kis falusi iskolában az egykori tehetséges rádióriporter. Semmit sem tudtunk a világról, de a tanár által szervezett müsorok után mindig mondogattuk egymás között: nálunk a március 15-e a legnagyobb ünnep. Nem értettük miért, de éreztük. Nem vagyok esztéta, ezért sem tudom, hogy létezik-e az "annyira borzalmas, hogy szinte már szép" kategória, de a Nemzeti Dal legújabb földolgozása függővé tett. Már harmadszor nézem meg a klipet és még mindig nem hiszem el, amit látok... Értem én, hogy a kormányhű, fogatlan oroszlánokat valahogy most is ki kell fizetni, de mégis: ennyire megcsúfolni a márciust, az ifjakat, a forradalom eszményét, a rezsicsökkentésért folytatott harcban csúfos vereséget szenvedett szabadságvágyat több mint hiba, szerintem bűn. Hallgatom a szeretett sorokat, amivel mindig azonosulni tudtam, és persze, hogy az jár a fejemben, vajon ezek az öreglegények most mit gondolnak, kinek a láncait kellene levetni: Brüsszelét? A lipsikét? Sorosét? A buzilobbiét? Esetleg - és ennek adom a legkisebb esélyt - Putyinét? Nézem az unalomig ismert kliséket: sok "híres" és kevésbé - vagy általam nem - ismert ember énekel felváltva, mindenre elszántan, szépen, egymás után, jobban, rosszabbul. Vajon miért nem hiteles számomra az ő szájukból Petőfi remek verse? Vajon miért látok tankokat, lebombázott kórházakat, megerőszakolt lányokat, asszonyokat, tömegsírba dobott ártatlanokat magam előtt? Vajon miért gondolok arra, hogy ez a - feltételezem rettentően sok - pénz is inkább a menekültek megsegítésére mehetett volna? Miért nem hiszem el, hogy ezek az emberek, akik ezt a förmedvényt összehozták, valóban szabadságpártiak? Miért, miért csúfolunk meg mindent, ami valamikor szent volt, szép volt, amiért gyerekként annyira tudtam lelkesedni? Miért törik össze az álmainkat, miért veszik el a fiataloktól a szabadságban virágzó szebb jövőt azok, akik önként vették a láncot magukra, miközben szabadságról gajdolnak? Jelent-e még valamit, hogy "talpra magyar" ott, ahol még ezekben a vészterhes időkben is a rezsicsökkentés "megvédése" a legnagyobb cél? Hová süllyedtünk, mivé silányult Petőfi nemzete? Költői kérdések, de talán mindenkinek van egy saját válasza rájuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése