Schengen, vagy amit akartok

Tegnap újra előjöttek a régi reflexek: izzadtam, berekedtem, gyorsabban vert a szívem. Nem éreztem ilyet évtizedek óta. Bécsen keresztül jöttem vissza Berlinbe és az osztrák határon ellenőrzés volt (már nem először):- kilométeres sorokkal, félreállított és átkutatott autókkal. A fiammal már többször beszéltünk arról, milyen volt régen utazni, valutát csempészni a lebukás és igen csúnya konzekvenciák ellenére. De ha az ember látni akarta a világot és nem volt milliomos nagybácsija, nagynénije a szabadabb részen, akkor az összegyűjtögetett kis forintjaiból valahol márkát vagy dollárt vett (jó drágán) és csak reménykedett, hogy jól eldugta és nem találják meg a határon. Nekünk egyszer egy erős fiú úgy visszatekerte a lekvárosüveg tetejét (miután gondosan, benejlonozva és a lekvárt vizes késsel visszasimítva eldugtuk benne az egyhavi apanázst), hogy egy parkban ülve, hatalmas röhögések közepette össze kellett törni az üveget, hogy hozzájussunk ahhoz, ami a miénk. Ez persze már a régmúlt, de szerintem egy szabadságra vágyó generáció tudatalattijába örökre bevésődött a packázó és az életünket eldönteni akaró hatalommal szembeni tehetetlenség. Ezért gondolom, hogy az EU, minden hibájával együtt jó projekt. Ezért lettem német állampolgár (is), hogy engem még egyszer senki se választhasson el Európától. Ezért gyűlölök minden hazugságot, a hatalmaskodókkal szembeni gyávaságot és megalkuvást. Nos, tegnap, miután iszonyatosan lassan araszoltunk az osztrák határ felé, elfogott a félelem, nehogy ennek vége legyen. Én nem akarom azt a régit vissza, már képtelen lennék úgy élni. Harminc évvel ezelőtt azt hittem, mindenki így gondolkodik a generációmból, ez volt életem legnagyobb tévedése. Igaz, tegnap az osztrákok miatt szentségelt néhány száz autós, de miért lennének ott okosabbak, mint Magyarországon? Mikor a határbódéhoz értünk, megláttam azt az embert, aki előhívta a régi érzéseket: marcona, mégis gúnyos tekintettel vizslatta az autókat, karbatett kézzel, azt üzenve: én bármit megtehetek. Persze ma már van bennem annyi kurázsi, hogy nem hagynám magam, tisztában vagyok a jogaimmal, és érvényesíttetném is - bármennyi időbe is tellik. De az a tizennyolc éves valamikori énem reszketett bennem, mert újra elöjött, hogy akkor bizony esélyem sem lett volna a hatalommal szemben. 

ps. A cseh határon is több kilométeres sorban várakoztak az Ausztriába belépni szándékozók. A kilépés szerencsére akadálytalan volt.