- Ha meghaltam, engem nem érdekel, hogy mi lesz utána - mondta egyszer valaki, akinek gyerekei és unokái is vannak. Engem viszont érdekel. És azok helyett is szégyellem magam, akik úgy vannak vele, ők még kiveszik maguknak a legtöbbet és a legjobbat a mából, aztán utánuk a vízözön. Nincs kártékonyabb generáció, mint az enyém. Megúsztuk (eddig) háború nélkül, mindig volt fedél a fejünk fölött, normálisan tudtunk táplálkozni, az elődeinkhez képes kényelmes életet élhetünk. Alaposan vissza is éltünk és élünk a lehetőségeinkkel. Ma már úgy mondják a agglomerációba költözők, hogy minimum két autóra van szükségük a városba ingázáshoz, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga. Eltűrjük, sőt, még támogatjuk is, hogy az ostoba és csupán a rövidtávú politikai hasznot (és a hosszútávú egyéni gazdagodást) kergető vezetőink az autós közlekedést részesítsék előnyben a közösségi közlekedéssel szemben. Az EU-t sem értem, miért nem a vasútfejlesztésbe fektetnek pénzt. Milyen boldogok azzal, hogy összeragasztották a műanyag flakont a kupakkal, de vonattal Berlinből Budapestre utazni egy óriási tortúra és sokszor drágább, mint a repülő. De sorolhatnám napestig az ostobaságokat, amelyek közül még azért az kikívánkozik, hogyan hisztizett egy félévente újabb batárral iskolába járó kollégám (aki gyalogosan húsz perc alatt beérne), hogy a bicikli az nem közlekedési eszköz és hagyják már abba a bicikliutak építését. Szóval hülyéből jut mindenhová. Egy különösen épületes példány most került a világ vezető hatalmának élére és int búcsút a klímavédelemnek. Pedig neki is van gyereke. Esze viszont az nincs neki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése