Ma lezártuk a tanévet. Valójában már a múlt héten lezártuk, képtelenség volt tanítani. El sem tudom képzelni, hogy augusztusban, ami állítólag a legmelegebb szokott lenni Berlinben, hogyan lehet majd munkára bírni a gyerekeket. De nem is gondolok rá, egyelőre arccal Magyarország felé fordulok, és ha semmi sem jön közbe, holnapután indulok haza. Szép kis út lesz, egyedül, gyerek nélkül. Van is kedvem hazamenni, meg nincs is, ha arra gondolok, hogy a fiam kénytelen Angliában maradni és valamilyen munkát találni. Utóbbi ott sem egyszerű, egyelőre még semmit nem lelt. Elég nyomasztó, hogy nem tudom "kiváltani". Húsz évvel ezelőtt nem gondoltam, hogy itt fogok toporogni, a magyar gazdaság romokban, a jövőnk is nagyjából ugyanolyan állapotban. Pedig én egy kifejezetten sikertörténet vagyok - a Népszabadság szerint. A hétvégén állítólag megjelenik a rólam készült portré. Tegnap egész délután fotózkodtam. Egy Berlinben élő jófej fotóssal töltöttem úgy uszkve 7 órát. Egymilliószor kattintott, miközben megsütöttem egy almáspitét, illetve utána körbejártuk a fél várost. Fölmásztunk punkok lakta üres egykori gyárépület tetejére, jártuk az utcákat, végül az East Side Gallerynál készültek a legjobb képek. Illetve sütés közben, de két portrét helyeznek a cikk mellé, szóval muszáj volt egy berlini fotót is készíteni. Itt is beütött a kánikula, fájt is este a fejem rendesen. Hulla fáradtan jöttem haza, és dőltem is be az ágyba. Annál is inkább, mert vasárnap éjjel kertmoziban voltunk a Monbijou Parkban, és alig aludtam valamit. De holnaptól szünet, szünet, szünet...csak ne tudnám, hogy szétvert teraszra megyek haza, szóval még kellene valahonnan pénzt kerítenem. Néhány éve még nem ilyen gondok nyomasztottak. Azért remélem, ez is megoldódik valahogy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése