Baku vagy nem Baku? - ez itt a kérdés

Jasifnak nem jött be

Nagy pofára esés volt ma reggel, amikor mindösszesen egyetlen leány, a szorgalmas Valeria várt minket a terem előtt. Később befutott még Robin, így két tanárra két gyerek jutott. Ideális létszám. Fogalmunk sem volt, hol maradtak a többiek. Ramadán van, az igaz, de egyedül Leila vallásos, neki engedélyezték a távolmaradást. Mit tehettünk így? Beszélgettünk és szóláncot játszottunk, aztán én nyakamba vettem  a várost, hogy megnézzem a mi kedves Jasifunk miért maradt távol.
Toronyház Neuköllnben. A kapu tárva nyitva, a kapucsengő nem működik. Szerencsére a lift üzemképesnek bizonyult, így nem kellett felkutyagolnom ebben a fullasztó, vihar előtti forróságban az ötödikre. A liftajtó két oldalán folyosók: jobbra és balra is lakások nyílnak. Ezek azok az egyszobás mini panelcellák, amilyenekből bőven találni Magyarországon is: összesen 28 négyzetméteresek, a szobából nyílik a konyha. A teret egy erkély is csökkenti. Már messziről kihallatszott anya és fia vitája. Jókor érkeztem. Mint kiderült, tegnap megint náluk járt a helyi gyámhivatal. A két ember kapcsolata annyira elmérgesedett, hogy képtelenek együtt élni. Eleve már a szűk tér agressziót szül, de a kirajzolódott családtörténet sem ígért sok jót. A szót az anya vitte, hangosan, indulatosan, időnként sírva. Négy éve menekült Berlinbe a férje elől. Családon belüli erőszak áldozata volt, azt mondta, rettegett a férfitől. Egy évig föl se hívta a családját, nehogy kiderüljön hol van és utána jöjjön az ember. Csak akkor jelentkezett újra, amikor megtudta, hogy meghalt. Jasif otthon ragadt. Kisfiú volt még, valószínűleg semmit sem értett az egészből, csak azt, hogy eltűnt az anyja, majd meghalt az apja. Miután szülők nélkül maradt, anyai nagyapja és felnőtt, már családos bátyja vigyázott rá. Többgenerációs lakásban laktak mindannyian együtt, egy nagybácsival. Jasif iskola helyett szívesebben ment dolgozni, hogy pénzt keressen. Jasif úgy emlékszik Bakura, mint az igazi Kánaánra. Ott minden szebb és jobb. Ha éppen nem volt munkája, iskolába ment és kapott pénzt a nagyapjától. De előtte az apja is rendszeresen adott neki ellátmányt, így mindig, mindent meg tudott venni magának. Itt folyton üres a zsebe - panaszolta - üres flakonokat vált vissza, hogy legyen egy kis zsebpénze. Szeptember óta van itt, de mindössze egy pár cipőt, egy pólót és egy pulóvert vett neki az anyja - állítja - azokat is a Flohmarketen (bolhapiacon). Nem az bántja, hogy neki nincs csinos, szép ruhája, hanem az, hogy semmilyen sincs. Szégyelli magát. Az anyja azért szomorú, mert a fia nem tiszteli, a fiú azért, mert úgy érzi, őt nem szereti az anyja. Amikor - még Bakuban - az asszony egy rokonukhoz menekült, és két hónap múlva bukkant föl újra, a gyerek - állítólag - nagyon örült és meg akarta ölelni, csókolni az anyját, aki ellökte őt. És a fiú azt is sérelmezi, hogy az anyja a halott apát szidja. Értem én, hogy nehéz lehetett egy agresszív, durva, többszörösen börtöntjárt ember mellett az élet, de nagyon rossz politika immár három év elmúltával a gyereknek szidni. Valahol teljesen szétcsúszott ez a kapcsolat. Jasif mindenáron vissza akar menni Bakuba és szerintem vissza is fog. Nem tudom, hol lenne jobb neki. Az anyjával csak marják egymást, talán pont ezért gondol vissza olyan nagy nosztalgiával szülőhazájára. Mindkét embernek borzasztó lehet.
Jasif kezelhetetlen az iskolában, nem tud koncentrálni, ha tíz percnél tovább nyugton kellene ülnie, már ideges, izzad, jár keze-lába. Piszkálja a többieket és sokszor agresszív. Talán azért viselkedik így, mert nehezen ír, alig olvas, rosszabbul beszél a többieknél németül, és ezért már sokszor megszégyenült. Inkább elébe megy a dolgoknak. Az anya idősápoló, sokat dolgozik, fáradt, szeretne otthon békességet, de a gyerek reggel nem akar fölkelni és iskolába menni, ha hazajön csak számítógépezne. És nagyon unatkozik itt. Bezzeg Bakuban...ott minden más volt: barátok, szerető család, pénz, szórakozás. Ott jó volt, itt szenved.
Milyen jó lenne egy családegyesítésre szakosodott csoportot létrehozni, amelyik kifejezetten ilyen esetekben segítene: programokat szervezne, amelyeken keresztül az újratalálkozott családtagok közös élményekhez jutnának, újraismerkednének, hiszen az eltelt hónapok és évek mindenkit megviselnek, miközben az emberek megváltoznak. Ha már annyi pénzt költenek az integrációra, legalább legyen sikeres!