Viharos visszatérés

Berlini villanás

Na jó, ha az embert az utolsó előtti otthon töltött napon megharapja a saját kutyája, akit öregkori elhülyülés miatt el kell altatni, akkor majdnem minden mindegy. Ragasztókkal összetákolt bal kézzel vezetni csöppet sem gyerekjáték, főleg, ha Prágánál leszakad az ég. Pénteken baleset, vasárnap a természet is sír miatta. De kit is sirat? Engem sajnál? Mert a kutyámat megsirattam én. Minden harapás és miatta kapott tetanusz injekció, egy hétig szedett antibiotikum ellenére. Szóval egy 12 órás út: Csobánka-Berlin. Pedig elég jól indult, de aztán a már említett prágai vihar szó szerint derékba törte a reményeim, hogy csúcsot döntök. Még sosem sikerült 11 óra alá mennem, hát most sem. Éjjel megérkeztem, reggel máris dolgozni mentem (erről többet itt: dobszerda.blogspot.hu). Jelentem, sokat felejtettem (pedig igazán jól még meg se tanultam a nyelvet). A forróság velem jött, kibírhatatlan a kánikula itt (is). Hőhullám Berlinben - ugye, azért van, aki érti? Kedden születésnap, unokahúgomtól saláta-sajt reggeli, virággal, gyertyával. Meghatódtam. Bőgtem. Azt hiszem, már nagyon hiányzik a fiam, ezek azok a pillanatok, amikor nem is tudom kezelni, hogy szinte sosem látom. Délután egy kávé (három)  a nagynénémnél, ajándékok tőle is. De ott legalább kibírtam könnyek nélkül. Este szabadtéri színház: Moliere - Amfítrion. Nem mondom, hogy értettem, de azért kapisgáltam. Nagyon jó kis előadás volt. Aztán hazafelé elkapott egy prágai méretű vihar. Az orrom előtt csapódott le egy faág, még jó, hogy nem a fejemre. A szél olyan erővel fújta az arcomba a szakadó esőt, hogy alig kaptam levegőt. A ruhámból, hajamból facsarni lehetett a vizet. Mindenem tönkreázott. Nem baj, azért jó kis szülinap volt így is. 
Most ezerrel lakást keresek. És még több munkát, mert amit adni akarnak még, az is csak heti tíz óra. És tizennyolc óra még itt is kevés a boldoguláshoz.