2013. augusztus 30., péntek

Felütötte a fejét a rasszizmus

Nem hiszik el, hogy egyformák

Hétfőn nem voltam bent az iskolában, de a tanárnő teljesen kiakadva mesélte: a reggeli közben többen is cigányozni kezdtek. Van az osztályban három romániai roma gyerek. Mindhárman hiányoztak éppen, amikor szóba hozta Kledi a témát. Állítólag problémája volt a buszon két roma fiatallal, és felháborodva kérdezte: azok hogy jöhettek Németországba. A tanárnő gyorsan lereagálta a dolgot: úgy, ahogyan te. Pont úgy. Ezután kapcsolódtak be a többiek és szép kis perpatvar keletkezett. Furcsa értékrend: én még igen, a másik már nem élhet Berlinben. Engem fogadjanak be, de őt már taszítsák ki. Fura ezt éppen Kleditől hallani, aki mást se csinál, mint bajt. Nála már csak Jasif nagyobb bajkeverő. Jasif miatt már többször összeült a kupaktanács (Hilfekonferenz), ahol a Jugendamt-tal (gyermekvédelem) karöltve próbáljuk megtalálni a helyes megoldást. Ma például két órán keresztül győzködtük az iskola igazgatóját, hogy engedje meg Jasifnak a rövidített tanítást. Ez azt jelenti, hogy egy hónapig csak három órája lenne naponta, utána ezt megemelnénk négyre, majd fokozatosan a normális hatra. Mert semmi értelme ha ott ül és nem tanul, csak a többieket zavarja. Persze ez azt jelenti, hogy ki kell dolgozni részére egy speciális programot. Ami az írástanítással kezdődik, mert azzal - is - komoly problémái vannak. Nem nagyon akart belemenni, de aztán annyit megengedett, hogy a következő Hilfekonferenz-ig próbáljuk meg  rövidített időben oktatni Jasifot. Nagyon örült ennek a féleredménynek is, mert úgy hallottuk, hogy az igazgató sosem szokott ilyenekbe belemenni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése