 |
Haditrabantok |
Mióta édesanyja újra szabad utat adott Jasifnak az internetezéshez, bakui barátai elkezdték a módszeres csábítást. Mostanában azt magyarázzák neki, hogy a hazának nagy szüksége van rá. Elfogynak lassan a katonák, meg kell védeni az országot, Jasifnak otthon a helye. Jasif tizenöt éves, holnap lesz a születésnapja. És egyáltalán nem gondolja magát túl fiatalnak a háborúskodáshoz. Számára - legalábbis pillanatnyilag, a békés Berlinben - elfogadható életcél az öldöklés. Számára a háború valamilyen romantikus idea, ahol a fiatalok megdicsőülnek, hőssé válnak, az ellenség megsemmisül, aztán...hogy mi jön aztán, azt egyelőre még ő sem tudja. De nagy erővel hat rá a propaganda. Még szerencse, hogy kiskorú és anyja engedélye nélkül nem mehet haza. Mert ki tudja, mi lenne vele. Mindannyian olvastunk már gyerekkatonákról. Persze Jasif akart már autószerelő, pincér, fodrász és ki tudja még mi minden lenni. Szeretném hinni, hogy ez a katonásdi is csak múló szeszély. Borzasztó belegondolni, hány és hány gyermek, fiú és lány fog fegyvert, hány élet megy tönkre a fegyverek mögött és előtt. Az ember békében nem találja a választ a miértekre. Persze, ha végiggondoljuk, hogy például Magyarországon milyen agresszív az uralkodó hangnem, hogy a harcra buzdítás és sokszor egymás ellen uszítás a politikusok egyik kedvenc témája és a társadalmi problémák eltussolásának jól bevált eszköze, akkor megértjük, hogyan sodródhat bele egy ország akár fegyveres konfliktusba is. Valójában fegyverre sincs mindig szükség: elég, ha a mindennapokat olyan verbális erőszak szövi át, ami lehetetlenné teszi, hogy az emberek nyugodtan, szeretetben éljenek, elfogadva a másságot, a másként gondolkodást. Jasif katona akar lenni. Pedig milyen jó lenne, ha a jövőképében egy békés, boldog élet szerepelne. Mint ahogy a miénkben is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése