Harisnyás Pippi jött, Jasif ment

Jasiffal ma is megküzdöttünk...

Mintha Harisnyás Pippi kamaszkori kiadása állt volna ma reggel az osztályajtóban. Papa és mama is elkísérte az új, tizenöt éves lengyel lányt, aki sehogyan sem akarta átlépni a küszöböt. Mi, a többiekkel már a szokásos reggeli beszélgetőkörben ültünk (tényleg, ma maguktól alakították ki a kört a székekből, máskor mindig kérni kell). Az igazgató is elkísérte a lányt, aki tényleg úgy néz ki, mint a híres, vagány mesehős - de szigorúan csak külsőre: "pulykatojás" arc, göndör, vörös haj, igaz, hogy csak egy copfban. De a karaktere, na az teljesen más (karakterről később még más vonatkozásban szót ejtek). A tanárnő jóindulatú mosollyal hívogatta, több nyelven is, hogy lépjen beljebb, de nem, a mi kis Pippink föl se nézett, meg se mozdult. Odamentem, bemutatkoztam és szépen betessékeltem. Megmutattam, hogy hová üljön, és megpróbáltam a legszebb mosolyommal nyugtatgatni, hogy nem esszük meg. A szünetben megkértem a többi lányt, hogy ne hagyják magára, mosolyogjanak rá és hívják mindig magukkal.
Ma reggel amúgy annyira nyugtalanok és szétszórtak voltak a gyerekek, hogy a tanárnővel csak néztük egymást: mi lesz ebből. Aztán semmi nem lett, mert az újakat rám bízta, a többiek meg végül lenyugodtak. Na jó, nem teljesen, mert Jasif hozta a legrosszabb formáját. Újra elkezdte mondogatni, hogy úgyis hazamegy Azerbajdzsánba, és ott kénytelen lesz bűnöző életmódot folytatni, mert minden barátja azt csinálja, és kinevetik, ha ő nem. Na igen - tette hozzá még - ő teljesen az apja karakterét örökölte, ezért ilyen és kész. Mintha egy robot volna, akit beállítottak egy programra, és nem lehet megváltoztatni. A második két órában, amikor szintén az kezdőkkel voltam, Jasif eltűnt. Amikor kérdeztem a tanárnőt, hogy hová lett, lakonikusan csak annyit mondott: hazament. Az ötödik-hatodik órában mit tehettem mást, utána eredtem. Már be volt izzítva otthon a számítógép, amikor ajtót nyitott. Megint előjött ezzel az apa-karakter dumával, de elmagyaráztam neki, hogyan működik az öröklés, és  akarja vagy sem, ötven százalékban az anyja génjeit hordozza. Ezen azért elgondolkodott. Ezután kifejtette, hogy mennyire nem szimpatikusak neki a német lányok, akik kihívóan öltözködnek, egyáltalán nem szerények és neki nagyon nem tetszik ez az itteni férfi-női egyenjogúság. Szülőhazájában a férfi az úr és ez így van rendjén. Hát igen, ez is egy nagy probléma az édesanyjával való kapcsolatában: azt a hangnemet használja vele szemben, amit még az apja használt valamikor. De az édesanyja pont ez elől menekült Berlinbe és itt bizony nagyon is a saját lábán áll. De például, amikor esténként egy kávézóban vállalt másodállást, hogy a csöppnyi, 29 négyzetméteres minigarzonból egy legalább kétszobás lakásba költözhessenek, a fia minden éjjel érte ment, mert egy rendes asszony nem járhat sötétedés után egyedül az utcán. Az asszony inkább föladta a másodállását, mert Jasif sosem tudta kialudni magát, reggel folyton elkésett az iskolából. Elmagyaráztam neki, hogy Berlinben járhatnak és járnak is a nők egyedül éjjel is, mert itt nincs olyan óriási erőszak, mint náluk, otthon. És azt is megpróbáltam megértetni vele, hogy itt a nők egyenlőek (persze nem teljesen azok, de ebbe semmiképp sem bonyolódnék bele), és a mi kultúránkban ez így van rendjén. Végül is egy jót beszélgettünk, de tudom, hogy ez csak rövid időre lesz hatásos. Jasif erős férfiakhoz szokott. De azért azon is komolyan elgondolkodott, amikor elmeséltem neki, hogy meglehet, most találna Bakuban ilyen-olyan munkát, ami a semmihez képest sok pénzt jelentene neki. De vajon akarja-e tíz év múlva is a legvacakabb munkát végezni? Mert jó munkát csak képzett ember kaphat. Mit tud majd a családjának biztosítani, ha nem lesz egy jó szakmája és nem tud előrelépni? Szóval ez a szakképzés dolog azért szöget ütött a fejében. Attól meg egyenesen odavolt, amikor elmeséltem neki, hogy én mi mindent tanultam életemben. Szemmel láthatóan lenyűgöztem. Ha már férfierőm nincs, legalább az intelligenciámért tisztel. És ez még mind semmi: de jogosítványom, sőt kocsim is van. Ez volt ma a slusszpoén. Főzött is gyorsan nekem egy igazi azeri teát. És szentül megígérte, hogy ezen a héten nyugton marad és tanul. Ámen!