Kellene egy híd

Kellene egy átmenet a Willkommen Klasse és a "normális" iskola közé

Mióta bevezettük, hogy a nap egy osztálykörrel kezdődik (körbeülünk és megbeszéljük, ki hogy van, mi történt vele, milyen fontos dolgot szeretne megosztani velünk), azóta nyugodtabbak a reggelek. Eleinte nem volt egyszerű rávenni a gyerekeket, hogy részt vegyenek ebben a beszélgetésben, de mostanában már teljesen természetes számukra és szemmel láthatóan élvezik is. A tanárnő ismerteti a nap programját, aztán kezdődik a tanítás. Hétfő kivételével, akkor ugyanis közösen reggelizünk. Ez már hagyományosan így van ebben az iskolában. Sőt, az utolsó tanítási napon az egész iskola együtt reggelizik. (Persze ehhez tudni kell, hogy ez egy magatartászavaros gyerekeknek fenntartott, kislétszámú intézmény.) Hogy miért írtam mindezt le? Hát, mert bármilyen furcsa is, egyre gyakrabban bízzák rám a kezdőket: bizony, én, a németben szintén nem profi, egyre rendszeresebben németet tanítok egy koszovói albán, egy bolgár-török és egy lengyel lány, valamint egy afrikai fiú részére. Nagyon élvezem, de rettenetesen tartok is ettől, hiszen még magamnak is van bőven mit tanulnom. Ma már a második két órában teljesen rám bízta a tanárnő, hogy mit csinálok, úgyhogy, ha így haladunk, lassan egy saját tanmenetet is írhatok. (Na jó, ez azért vicc volt, hiszen én csak hetente kétszer vagyok a suliban.) Persze azért is tudtam ma tanítani, mert sem Anton, sem Jasif nem jöttek suliba. Nem tudom, mi lesz így velük. Jasiféknál már félig-meddig családtag vagyok, olyan sokszor mentem el hozzájuk, amikor hiányzott. De nem rángathatom el minden reggel én az iskolába (de igen, meg is tenném, ha magasabb óraszámban foglalkoztatnának). Anton pedig rettenetesen féltékeny, ha nem vele foglalkozom. Valamiért biztonságban érzi magát, ha ott ülök mellette. Persze, amikor odaülök, akkor úgy csinál, mintha púp lennék a hátára, de már jól ismerem ezt a viselkedést, nem tud átrázni. Egyre szebben és egyre többet tudunk együtt dolgozni. De sajnos mind a két fiú alig beszél németül, és lassan letelik az egy év, amit a Willkommen Klasse-ban tölthetnek. Nem tudom, mi lesz velük. Az egyik lengyel lány, aki októberben ment el egy középiskolába, rendszeresen visszajár hozzám panaszkodni, annyira nehéz neki az átállás a "normális" tanításra. Pedig ő a két fiúnál milliószor jobban használta már a német nyelvet. Ha ő ennyire szenved, a két fiú pillanatokon belül kiesik a rendszerből. Jó lenne nem munkanélkülieket nevelni...Decemberben lesz egy éves értékelő értekezlet, akkor javasolni fogom egy átmeneti "Brücke", azaz híd időszak beiktatását a Willkommen Klasse és a "normál" tanítás közé, mert ez így nagyon nehéz a gyerekeknek. Persze addig még azt is ki kellene találni, hogyan lehetne ezt megvalósítani.