A filozófus

Azt hittem, csak én nem értem

Télen sem hord zoknit. Kopott félcipője és foszladozó nadrágszára közül előbukkan a hidegtől lilás színben játszó bokája. Sűrű, göndör szőke haját kis kontyban hordja. Zakója is van. Már ősszel is láttam a Ringbahnon. Akkor egyenesen mezítláb volt. Hosszú lábát kinyújtotta (jó messzire ért), ölébe fektette laptopját és nagyon írt. Mostanában egy kis jegyzetblokkal járkál és le-lecsap az utasokra. Én sem úsztam meg, néhány napja éppen velem szembe ült le. Gyorsan beszélt, nekem túl gyorsan.Valamilyen átértékelt szövegről magyarázott. Hamar föladtam, követni sem tudtam, mit hadar. Elszomorodva méláztam azon, hogy talán sosem tanulok meg rendesen németül. A mellettem ülő fiatal nő nagyon figyelt, néha bólogatott is. Gyanítom, hogy lánglelkű filozófusunk valamilyen személyre szabott szöveg megalkotását vállalta volna két megálló között - talán pénzért. Én már rég feladtam és a szokásos "sajnos nem értem" szöveggel zártam rövidre az elég egyoldalúra sikeredett diskurzust. A nő is nemet intett a fejével. A hórihorgas bölcs lankadatlan lelkesedéssel állt tovább. Utastársam hosszan bámult ki az ablakon, aztán hozzám fordult és egy kicsit zavartan közölte: egy szavát sem értettem. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt.