2013. december 5., csütörtök

Egy magyar építési vállalkozó panaszai

Itt sem egyszerű

A dohányzás káros az egészségre - mondtam a kisboltban előttem álló, középkorú, cigarettát vásároló munkásruhás embernek, aki döbbenten fordult hátra. Nem számított rá, hogy egy kis kioszkban magyarral akad össze. Váltottunk pár szót, mind a ketten siettünk. Az építési vállalkozónak, aki évek óta Berlinben dolgozik, egyre kevésbé megy az üzlet. A tömegesen érkező román és bolgár mesterek itt is leverik az árakat. Ráadásul, ide is begyűrűzött a nemfizetés szokása. A németek még csak-csak, de a volt szocialista országokból érkező fővállalkozók sosem utalnak időben, sőt, azon túl sem szívesen. Olyan nagy összegű kintlevőségei vannak, hogy az ipar feladásán gondolkodik. S hogy mi lesz utána? Megpróbál alkalmazottként elhelyezkedni. De láttam a szemén, hogy nem  fog. Kínlódik tovább. Még így is ezerszer jobb, mint otthon. Lengyelek, románok és bolgárok jönnek leginkább mostanában Berlinbe. Sokan szaktudás nélkül, csak szerencsét próbálni. Az építkezéseken ők is találnak munkát, de meglehetősen alulfizetettek. Folyik a vita a kötelező minimálbérről, mert például egy takarító vagy egy fodrász alig keresi meg a napi betevőjét. Persze ezen mi magyarok (lengyelek, bolgárok és románok) egyáltalán nem lepődünk meg, számunkra az ilyen alacsony életszínvonal teljesen megszokott, sőt...Három hétig egy olyan tanfolyamra jártam, ahol az állampolgári ismereteket oktatják. Kérdezte a tanárnő, hogy szerintünk mennyiből lehet Németországban megélni. Ő ezer euróban szabta meg a minimumot: mert kell...és itt sorolta, mi mindenre van egy európai polgárnak szüksége ahhoz, hogy emberhez méltó életet éljen. Nos, jelentem, a migránsok nyolcvan százalékának ez maga volna a luxus: mert a kultúrától a nyaralásig mindent beleszámolt, hiszen ez jár annak, aki dolgozik. Járna, de a többségnek nem jut. És ahogy elnézem, az elszegényedés csak nő, nemhogy javulna, inkább romlik a helyzet Magyarországon - is - és egyébként Németországban is. Az itteni multimilliomosok sem akarnak több adót fizetni. A szocializmus nem jó, ezt tapasztalatból tudjuk. A kapitalizmus sem jó, ezt is tapasztalatból tudjuk. Akkor????

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése