2014. január 29., szerda

Kockulás jön

Mikor máskor legyen hideg és hó, ha nem január végén?

Vasárnap este azt hittem, fagyási sérüléseim lesznek, annyira hideg volt. Hétfőn zuhogott a hó, de legalább enyhült valamelyest az idő. Mára azonban ismét lehűlt. A berlini fagy és a szomorú, szürke ég azt üzeni: igyál forralt bort, burkolózz meleg takaróba és maradj otthon. Szerencsére holnap ezt meg is tehetem. Az orrom se dugom ki, itthon dolgozom. A forralt boron már túl vagyok, egy vezetői értekezleten is, szóval nyugi van. Ismét biztosítottak, hogy elégedettek a munkámmal, sőt...az intézményvezető(nő) kifejtette, hogy nyugodtan lazítsak, nem kell mindig száz százalékon pörögni. A lényeg, hogy stabilan a csapat tagja maradjak. Ez persze nagyon jólesett. S bár a szerződésem ismét csak féléves, megkért, hogy egész évre szólóan készítsem el a szabadság-tervem...ami ugye azt jelenti, hogy hosszabbításra számíthatok. Amúgy ma tartottam egy szuper németórát a kezdőknek, úgy dolgoztak, mint a kisangyalok. Jó kis nap volt ez, megérdemlem a kockulást.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése