Kedves kelet, szemét nyugat

Orwelli időket élünk: az ellenségből egycsapásra barát lesz és a disznók alhatnak ágyon 

Olvasom a Heti Választ cikkét a téli olimpiáról. Csöpög belőle az Amerika-ellenesség. Én pedig nem tudok másra gondolni, mint amiben fölnőttem: hát ismét itt tartunk. Megint csak két világ létezik: a jó (egykor ez volt a szocializmus) és a rossz (a kapitalizmus). Most nem kellettek hozzá szovjet megszállók ideiglenesen hazánkban állomásozó csapatai, magunktól döntöttünk, ki mellé állunk. Nagy árat fizetünk ezért, helyesebben, gyerekeink és unokáink fogják kifizetni a mi számláinkat. Sőt, olyan utódaink is "szeretettel" gondolnak majd ránk, őseikre, akik csak a történelemkönyv néhány mondatából ismerhetik meg a demokratizálódás útján visszaforduló országot, amelyik - úgy látszik, ez évszázadokon átívelő tragédiánk - ismét rossz oldalra állt. Nem, nem Orbán Viktor állt rossz oldalra, hanem az ország. Mert egy szerződést aláírhat valaki, de tízmillió ember mégiscsak több, mint az az egyetlen. Hiszen Petőfi is megírta már: " Habár fölűl a gálya,/S alúl a víznek árja,/Azért a víz az úr!" Mi pedig teleássuk - és itt használjuk bátran az uralkodó elit terminológiáját - a megszentelt, édes anyaföldet atomszeméttel. Nem vagyok sem atomfizikus, sem közgazdász, de képtelen vagyok azt az érvet elfogadni, hogy ez tiszta energiaforrás. Mocskos ez, kérem szépen, mindenképpen az. Már csak Paks bővítésének titkos, ezért élénk fantáziálásra lehetőséget adó szerződése (gondolom, vannak leíratlan elemei is) is bűzlik. Sosem fogjuk megtudni, miért lettünk hirtelen Putyinnal puszipajtások, miért lett Oroszország ilyen nagyon jó barát. (Hát pénzért, mi másért.)
Az említett cikk tehát védi Oroszországot és védi a védhetetlent is. Ezt írja:
"Kifejezetten kisstílű üzenetnek tűnt, hogy az amerikai csapatot szándékosan homoszexuális sportolók vezetik, mint Brian Boitano műkorcsolyázó olimpiai bajnok, aki maga is meglepődött a felkérésen. Szexuális orientáltságát magánügynek tekintette, sosem volt a jogok élharcosa. Azt végképp senki sem értette, hogy a leszbikus teniszezőnő, Billie Jean King miért került a téli olimpiai küldöttségbe. (Ő a végén édesanyja betegsége miatt lemondta az utat.) Az amerikai kormányt senki sem képviselte."
Ezek a szemét amerikaiak nem szégyellenek buzikat küldeni Oroszországba, hogy aztán jól homofóbozhassanak egyet. Amúgy egy olyan országba küldenek melegeket, ahol felheccelt bandák homoszexuális (vagy annak tartott) embereket vadásznak le, bántalmaznak, kínoznak, aláznak meg, másságuk miatt. Az idézett újságcikk ezt az országot védi. A németeknek pedig magyarázkodniuk kell, hogy szivárvány ruhájuk nem a melegekről, hanem a színekről szól.
Berlinben múltkor két pasi csókolózott az U-Bahn megállóban és senki rájuk se hederített. Jó volt látni. Otthon ezért meglincselték volna őket (mint ahogy néhány évtizede még itt is). Milyen hosszú utat kellene még megtennünk Európáig, ahol persze szintén létezik homofóbia, de politikai körökben és egy bizonyos értelmiségi szint fölött már nem illik homofóbnak lenni. Magyarországon pedig talán el se jön ez az idő, hiszen most éppen Európával ellenkező irányba masírozunk. Nem, nem Orbán Viktor és a Fidesz masíroz, kedves honfitársaim: Magyarország.

A Heti Válasz cikke ITT olvasható