Kié a gyerek?

El a kezekkel a gyerekektől

Egyszerű a kérdés, egyszerű a válasz: a gyerek senkié. Önmagáé, mint ahogy mindannyian a magunké vagyunk. Nem a szüleinké, nem az államé, nem a nemzeté, nem az egyházé, nem az Istené...A gyerek nem tulajdon, nem betörendő, megnevelendő emberke. Nem a magunk kénye-kedve szerint alakítható bábu.
Amikor terhes voltam, naponta elmondtam magamnak: a gyerekem csak egy ideig lesz velem. Az a dolgom, hogy megmutassam neki a világot, felcsillantsam előtte a lehetőségeket, békét, biztonságot teremtsek köré és szeressem. Úgy szeressem, ahogyan neki jó, bármilyen is lesz. Aztán, ha felnő, hagyjam elmenni. Nem az én álmaimat kell kergetnie, a saját útját kell járnia. Mert ő nem olyan, mint én vagyok, és jogom sincs ahhoz, hogy a saját képemre formáljam. Nincs két egyforma ember, ettől olyan érdekes a világ. Nincs átlaggyerek, akikhez csiszolni kell a többit. Hagyni kell őket a saját tempójukban érni, fejlődni, a saját érdeklődésük szerint bóklászni az információk tengerében. Meg kell mutatni nekik, hol vannak a határaik, hogyan tudnak a többiekkel együttműködni, hogyan lehetnek boldogok úgy, hogy ezzel ne okozzanak kárt másoknak. Ha valaki nem érti ezt, akkor inkább ne legyen gyereke, ne menjen pedagógusnak, emberi erőforrás miniszternek de az államtitkárának se. El a kezekkel a gyerekektől! Hagyjátok őket békében fölnőni!