Kék, kék, kék

Nem lehet megunni

Az elmúlt hétvégét a Keleti tengernél töltöttük a barátnőmékkel. A németeken amúgy nem lehet eligazodni, merthogy a Keleti tenger neve Ostsee (die See = tenger), de amúgy das Meerként emlegetik a tengert. A See szavukat (der See) a tóra alkalmazzák. Na, mindegy. Eddig mindig délre mentem, ha tengerre vágytam. De mindig is szerettem volna (mint az angol filmekben) pulóverben, szélben sétálgatni a nagy víz mellett. Bevallom, a tengerben egyáltalán nem a fürdés vonz, hanem minden más: a végtelen horizont, a nagy kékség, a levegő, az illatok, a növények és az a béke, nyugalom, ami ott tölt el...Néhány kék kép következik: víz, ég, felhők. (Az ötletet a barátnőmtől loptam, aki zöldekkel játszadozott a blogjában. Az ő erdélyi zöldjei azért változatosabbak voltak, nem tagadom.) A címet is lenyúltam: még sok-sok évvel ezelőtt ment a Bárkában ezen a címen egy fantasztikusan jó darab. Azóta se darab, és ahogy hallom, Bárka se sokáig...de a tenger legalább örök.