Az esőgyerek utálja a menekülteket

Itt is volt egy kis hó

Elnézést, hogy régen nem írtam...hány levelet kezdtem így még gyerekkoromban. Igazi levelet, papírra, borítékban küldve. Megvolt annak is a bája, hogy az ember állandóan a postást leste. Jöttek a képeslapok is nyaranta...
Szóval tényleg régen nem írtam, de van rá mentségem: tanfolyamra járok szeptembertől. A hónap végén fejezem be. Integrációs szakember leszek. Ez kb. azt jelenti, hogy bármelyik iskolában problémás  - hiperaktív, autista, mutista, szociális és érzelmi zavarokkal küszködő - gyerekekkel foglalkozhatom. Eddig is ezt csináltam a munkahelyemen, merthogy a mi iskolánkban csak és kizárólag magatartászavaros gyerekek vannak. Ezért is alacsony az osztálylétszám, bár néha nem tud olyan alacsony lenni, hogy ne lennének ezek a gyerekek kiborítóak. A tanfolyamdolgozatot (minimum 20 oldal, én szigorúan ennyit írtam) már leadtam, következő szombaton kell egy 10 perces előadást tartani a munkámról, ez lesz a vizsga, aztán még két hét, és vége. Elég is volt. Jó sok szabadidőm ráment. De mostantól sokkal gyakrabban jelentkezem, mert annyi fura és érdekes dolog történik a munkahelyemen, hogy érdemes megörökíteni. Itt van például Fefe, a harmadikos autista-gyanús kisfiú. A szülei elváltak, az anyja szerint semmi más problémája nincs, csak az, hogy az apja génjeit örökölte. A gyerek egyrészt rettenetesen félénk, minden nap van egy (két, három) története gyerekrablásról, gyilkosságról, valamilyen katasztrófáról. Másrészt provokatív: valakire rákattan és addig provokálja, míg az vagy őt, vagy valamelyik másik gyereket jól el nem agyalja. Általában ráfokuszál egy témára és akkor eltántoríthatatlanul fújja azt, amit arról gondol. Alapból odavan a dínókért, elég sokat tud is róluk, de néha teljesen félreértelmez egy dokumentumfilmet és meggyőzhetetlenül ragaszkodik a tévképzetéhez. Szerinte például egyes növényevő dinoszauruszok hirtelen (tényleg egyik percről a másikra) váltak húsevővé.
Pénteken már délelőtt nagyon nehéz volt vele. Látszott rajta, hogy nagyon fáradt, általában az, sosem alszik rendesen éjszaka. Fújta a magáét, hogy délután ő bizony nem marad a napköziben, hanem hazamegy, mert otthon tud a mobilján játszani. Mikor megkérdeztem, hogy ugyan, van-e pénze buszjegyre (mindig autóval jönnek érte), akkor azt mondta, nem baj, hogy nincs, majd feketén utazik. És ha jön az ellenőr? Akkor leszáll és gyalog megy tovább. Majd megállíthatatlanul fújta és fújta, hogy merre megy, hol kanyarodik, melyik rövidebb utat választja. Amikor szinte lélegzetet se véve magyaráz, akkor kicsit hintáztatja a felsőtestét, ökölbe szorítja mindkét kezét és mereven elnéz az ember mellett. Csak mondta, mondta, mondta....
A szünetben az udvaron a gyerekek hócsatáztak. Ő is megpróbálkozott, de rém béna, soha nem talált el senkit. Ő viszont kitűnő áldozat, kapott is gyorsan jó sok havat a fejére. Bőgött egy sort. Mondtam neki, ha nem akar több havat a nyakába, akkor maradjon mellettem. Egy darabig ott bóklászott, de aztán csak visszamerészkedett a többiek közé. Én már csak arra figyeltem föl, hogy a földön fekve üvölt. Totál kiakadt, ordított, rugdosott, a levegőt püfölte, Azt visította, hogy ez egy szar iskola, itt mindenki szar, a régi iskolája sokkal jobb volt, és ő bizony most kiborult és - mivel vége lett a szünetnek - nem megy be az osztályba....bemegy az osztályba, mert ha nem megy be, kikap az anyjától...mégse megy be...tényleg kiakadt. Nem engedtem föl egyedül, mert a többi gyerek egyáltalán nem respektálja, ha valaki kikészült, sőt, még hergelik is. Az osztály előtt a falat rugdosta, aztán levetette magát a földre, hogy bizony innen nem mozdul. Láttam a szemén, hogy majd leragad, hulla fáradt volt. Kerítettem egy matracot, egy üres termet és lefektettem. Ő állította, hogy nem fáradt, de öt perc múlva egyenletesen szuszogva aludt. Két órán át szinte meg se moccant. Nem mertem egyedül hagyni, mert féltem, megijed, ha felébred és hirtelen nem tudja hol van, mi történt. Két óra múlva, rég az ebédidőn túl, óvatosan fölébresztettem . Ebédelnünk kellene - mondtam halkan. Ő szótlanul fölállt, rám nézett, vett egy mély levegőt: utálom a menekülteket - mondta, és elkezdte fújni, hogy miért....