2016. január 12., kedd

Sikerélmény szirénával

Vágunk, sorba rendezünk, laminálunk - állandóan gyártjuk az anyagokat magunknak

Már messziről hallottam, hogy megint valami történt az én drága Momómmal. A negyedikes kissrác három éve érkezett Bulgáriából. A török anyanyelvű, roma fiú igazi zsivány. Mindig izzik körülötte a levegő: röpködnek a válogatott káromkodások, üt-vág, elvégre nem az apja, senkit sem kímél. Eleinte én is kaptam tőle rendesen. Szeptember óta foglalkozom vele rendszeresen, heti kétszer jön hozzám. Mivel nem tud olvasni és írni sem, azt gondoltam, majd megtanítom. Na, persze, ahogy azt én naivan elképzeltem. Lazán megtagadott minden munkát. Mivel nulla frusztrációtoleranciával rendelkezik, persze, hogy elkerül, ha lehet, minden kudarcot. A suli számára maga a KUDARC. Én voltam totál hülye, hogy egyáltalán megpróbáltam. Persze a tervemről egyáltalán nem mondtam le, csak taktikát váltottam. Eleinte csak játszottam vele, aztán szépen lassan egy-egy játékos feladatot is becsempésztem két Unó és Monopoly közé. Finommozgást, szem-kéz koordinációt fejlesztő játékokat kínáltam neki és ő ráharapott. Olvasott ő szépen, csak egyelőre még nem betűket, hanem képeket. Játszottunk társasjátékot betűkkel, játszottam neki furulyán az ábécédalt, amit aztán együtt énekeltünk is, rákapattam a különböző nehézségű labirintusokra...észre se vette és már több mint 20 percet "dolgozott" velem. És egyre inkább megnyílt. Most már a közös óránk elején bevágja magát az egyik fotelbe és mesél, mi minden történt vele. Nem bírálom, nem ítélem el, csak meghallgatom. Azt hiszem, ez tetszik neki. Tudja, hogy ez a két óra mindig az övé, számon is tartja. Imádok vele dolgozni. Most már ott tartunk, hogy múltkor maga hozta szóba az olvasást, talán tényleg nekiláthatunk.
Nos, ma délelőtt megint taccsra vágott valakit a szünetben. Riasztottak, hogy ugyan már figyeljek oda rá, amíg érte jön a családsegítő munkatársa, mert az anyukája (szokás szerint) nem volt elérhető. Az a szabály nálunk, hogy súlyos esetben valakinek a gyerekért kell jönni. Szerintem ez egyáltalán nem büntetés azoknak, akik amúgy se tanulnak és szívesebben játszanak otthon a számítógéppel, de hát az iskola tudja....vagyis szerintem nem tudja, csak ez tűnik a legegyszerűbb megoldásnak: hazaküldik a gyereket, aznap nincs vele több gond. Persze lehet, hogy a szülőket presszionálják ezzel. Kinek van kedve délelőtt elzarándokolni a suliba? Van egy harmadikos kissrác, akit tegnap is és ma is hazaküldtek, kíváncsi vagyok, holnap marad-e.
No, szóval leültettem Momót a kijelölt helyen és elmagyaráztam neki, hogy elmegyek labirintusokért, rajzpapírért meg színesekért, hogy valamivel elfoglalhassa magát. A lelkére kötöttem, hogy maradjon addig ott (azelőtt össze-vissza rohangált a folyosón, fülsiketítően üvöltve mellé). Megígérte, hogy nyugton marad. Alig léptem ki az ajtón, már zengett is újra a Momó-sziréna. Visszafordultam: valamit elfelejtettem - mondtam. Rám nézett. Szerinted mit szeretnék még kérni tőled? - dobtam neki a labdát. - Hogy csöndbe maradjak - válaszolta magától értetődően. S láss csodát! Ott maradt ülve, csöndben és nyugodtan megvárta, míg visszaérek. Mi ez, ha nem siker?

Update: a harmadikos gyerek ma (szerda) nem jött suliba. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése