Temetés németül

Ez a kép ugyan Litvániában készült, de azért mégis...

Berlin, Weißensee, katolikus temetés. A középkorú, jó kiállású pap az elhunyt magyar rokonaihoz  az anyanyelvükön szeretett volna néhány szót szólni. A szertartás előtt, hogy minden klappoljon, még átvette velem a helyes kiejtést, pontosítottuk a jelentést. Többször elismételte a szavakat. A több mint negyven éve Berlinben élő nagynéném élete végéig ugyanolyan tökéletesen beszélte a magyart, mint ahogy a németet. Egyik nyelven sem volt akcentusa, sosem kereste a szavakat, választékosan és gyönyörűen beszélt. Mégsem volt kérdés, hogy mi legyen a szertartás nyelve: német. Szép volt, ahogy a pap magyarul is üdvözölte a megjelenteket, bár mint utólag kiderült Édesanyám ezt meg se hallotta. Igyekeztem neki fordítani a beszédet, de szerintem arra sem igazán figyelt. A húgát temette és egyetlen kérése az volt, hogy magyarul is mondjunk el a sír mellett egy imát. Miután ezen is túl voltunk, odajött a pap hozzánk részvétet nyilvánítani. Akkor súgta a fülembe: hétfőn halt meg az ő apja is. Nagyon öreg volt már, szépen elaludt, de ez mit sem csökkentett szomorúságán, amit mélyen magába rejtett. Akkor már értettem miért volt a beszéd annyira szép, emberi, olyan, amilyet én még temetésen sosem hallottam. A szívéből szólt.