Kurva, szajha, cafka...

A szobrot a vilniusi művésznegyedben fotóztam

A harmadikos kissrác kártyázni szeretett volna ma reggel. Én voltam ügyeletben fél nyolctól, leültem vele Uno-t játszani. Amikor először veszített, engem hibáztatott, merthogy én direkt rosszul kevertem meg a paklit. Ezért most ő vette a kezébe az irányítást. Kevert, osztott, és én mindent elkövettem, hogy ezúttal veszítsek. Már majdnem sikerült is, de a végén mégsem tudtam mit tenni, megint nyertem. Ekkor tört ki a balhé. A gyerek lakóotthonban él évek óta, tucatnyi féltestvére van, az anyja csak ígérgeti, hogy meglátogatja, de szinte soha nem megy, az apja nem viheti magával, mert fotókat töltött föl a netre a mostohalányáról és egy rövid ideig le is sittelték. Szóval a gyerekkel már minden megtörtént, talán ezért is van a béka segge alatt a frusztráció-toleranciája. A második vereséget már nem tudta elviselni. Egyetlen mozdulattal söpörte a földre a kártyákat, majd borította föl a széket is, amin ült. És ebben a pillanatban lettem én kurva, cafka, szajha...és sok minden egyéb még hozzá. Szerencsére a gyerek pici, vékony, szóval fél kézzel is elbánok vele, ha kell és ma reggel sajnos kellett, merthogy még meg is támadott. Lenyomtam egy székre és viszonylag nyugodtan elmagyaráztam neki, hogy mi az ábra. Akkor megfenyegetett, hogy beárul az igazgatónál, mert én egész héten bántottam őt (ma reggel volt az első konfliktusunk) és hatalmas fájdalmai vannak miattam. Erre persze lelkesen rábólintottam, mondtam is rögtön: menjünk azonnal, ne is várjunk egy percig sem, én is pártolom, hogy elmondjuk, mi történt. Itt meghökkent egy csöppet, meg se mozdult, majd megint nekem akart ugrani, de visszanyomtam. Ennek a gyereknek specialitása a köpködés, szerintem nincs még tanár a suliban, akit na köpött volna arcon. Engem is le akart leköpni, de elég határozottan tudomására juttattam, hogy meg ne próbálja (van egy nézésem, amit legtöbbször komolyan vesznek a gyerekek)...itt visszavonulót fújt. Ekkor fölajánlottam neki, hogy segítek összeszedni a kártyákat, megértem, hogy dühös volt, rakjunk rendet együtt. Na még mit nem! Esze ágában se volt. Én ráérek, mondtam, délután négyig tart a munkaidőm, majd  odahúztam egy széket az ajtó elé, leültem, és vártam. Megint kaptam egy adag szidalmat, de lepergett rólam. Valójában annyira szomorú volt ez az egész jelenet: egy kisgyerek, aki mint egy fúria vagdalkozik az egész világ ellen, egy intézeti fiú, akitől mindenki meg akar szabadulni, mert naponta balhézik, olyan dühkitörései vannak, hogy néha ketten fogják le, nehogy kárt tegyen magában és másban. Üldögéltünk egy darabig, majd belátta, hogy innen ő győztesen ugyan ki nem megy. Duzzogva, morogva, szitkozódva nekiállt összeszedni a kártyákat. Amikor kész volt, még hozzám vágta az úszócuccát, ami egy virágos kis szatyorban volt. Ettől még szomorúbb lettem, annyira szánalmas volt az a kis szatyor, az a nyomorult kis élet. Általában ilyenkor már liftezni szokott a gyomrom, de ma teljesen higgadtan és nyugodtan tudtam kezelni a helyzetet. Mielőtt elindult volna, még dafke a földhöz vágott egy játékot, de erre visszaültem szépen az ajtóba és  megint elmondtam, hogy sajnos addig nem mehet el, amíg vissza nem tette a helyére, amit a ledobott. Itt kaptam megint egy adagot a szidalmaiból, de végül csak elpakolta a cuccot. Ekkor jött le újra a tanárnője, akivel órája volt (egyszer már megnézte, hogy mi a helyzet, de jobbnak látta, ha rám bízza az esetet. Kedden reggel nála akkora botrányt rendezett a gyerek, hogy segítségért kellett kiabálnia az osztályból.) Szóval a tanárnő magával vitte a kisfiút, aki maga előtt rugdosva a táskáját vonult a tanterem felé.
A negyedik órában az osztály (aznap csak hárman voltak bent) két pedagógussal ment a tornaterembe. Körülbelül fél óra múlva láttam, hogy az egyik tanerő a hóna alá csapva vonszolta a gyereket kifelé, mert megint dühkitörése volt. Állítólag fölmászott a bordásfal tetejére, és hiába mondták neki, hogy nem szabad leugrania, csak azért is ugrott. Aztán még neki állt följebb. Kihallatszott az igazgatói irodából, ahogy a gyerek fennhangon a dirit szidja. Nem tehetek róla, ezen már csak nevettem.
Kíváncsi vagyok, holnap mi vár ránk. De valahogy biztos vagyok benne, leszek én még ebben az iskolában kurva, szajha, cafka. Igaz, már nem sokáig, mert lassan lejár a szerződésem és nekiálltam új munkát keresni. De tuti, hogy évek múlva csak a szépre emlékezem és kedélyesen mesélem majd ezeket a kurvás történeteket.