Jelenetek az S-Bahnról

Egykori sörfőzde. Ma kulturközpont

Tömött S-Bahn hazafelé csúcsidőben. Állok egy négyes ülés mellett és bámulom az előttem ülőket. Négyből négy a telefonjával játszik. Az egyik valamilyen színes buborékokat lövöldöz. Négyből kettő sört iszik. Megfordulok, nézem a hátam mögött terpeszkedőket. Négyből három mobilozik Nem látom pontosan, hogy mit csinálnak, de nyomogatják a gombokat rendesen. Viszont csak egy vedel sört.
Másnap. Anyuka két gyerekkel trükközi föl magát a szerelvényre, ami szerencsére félig üres. Igaz, elég későn is van már. Az egyik gyerek még picike, kocsiban ücsörög. Előtte egy félig megcsócsált hamburger. Anyuka bemanőverez a sarokba. A nagyobbikat beülteti az ablakhoz, a kocsit beállítja a két négyesülés közé. Mobil elő, szorgos gombnyomogatás...Elbambulok. Mire föleszmélek, a babakocsi rakétaként lő ki és süvít a kocsi másik vége felé. Anyuka több másodperces késéssel rohan a gyereke után, de még időben megmenti. (Csupasz pisztoly hány?). Kocsi vissza, fék behúz, mobil újra beüzemel.
Ma. Ahhoz már hozzászoktam (nem, még mindig nem szoktam hozzá), hogy mindenféle ember mindenhol sört iszik. De ma egy öreg fószer kimaxolta az alkoholélményt. Nem aprózta el,  vörösbort kortyolgatott kedélyesen. Jó huzata volt, mert alig egy ujjnyi maradt az üveg alján, amikor visszatette a szatyrába. Én leszálltam, ő maradt még. Remélem, az út végéig kitartott az itóka.