Gyerek a tetőn

Ennél azért alacsonyabban van az a tető

Két harmadikos gyerek megunta  a szünetet. Én csak hallottam, és igazán elképzelni sem tudom, de valahogy fölmásztak az iskolaépület lapos tetejére és onnan hajigálták kővel, vizespalackkal a többieket. Hogy a dolog mennyire komoly volt, azt az ügyeletes tanár feldúlt arckifejezéséből is le lehetett mérni. A jó kiállású, határozott, nagy respektnek örvendő férfi olyan dühös volt, amilyennek még sosem láttam. Ő az amúgy, aki folyton megvédi a kicsiket, amikor valami őrületes nagy marhaságot csinálnak, szerinte a gyerekek egyszerűen ilyenek. Hát a tetőre mászás már neki sem fér bele... Mindkét srácot eltiltották erre a hétre az iskolalátogatástól. Egyikükért - akiről a kötögetős cikket is írtam - eljött az anyja, hogy hazavigye. Mivel szeptember óta egy fillér ebédpénzt nem fizetett az asszony, kollégám elbeszélgetett vele. A nő bőgve mesélte el, hogy három hete megint elköltöztek, most egy olyan panziószerű átmeneti szálláson laknak (öten egy szobában), amiért naponta 25 eurót kell fizetni. A gyerek már volt intézetben és nagyon úgy néz ki, hogy hamarosan újra ott landol. Az anya totálisan alkalmatlan normális életvezetésre. Általában nem dolgozik, ami pénzt az államtól kap, abból új mobiltelefont vesz és gyorsétterembe jár a gyerekekkel vacsorázni. Egy fia az apjánál lakik, egy lánya intézetben, a legidősebb fia már önálló, hol itt, hol ott húzza meg magát. Van még egy kislánya, akit a mi srácunk így mutatott be: öt éves és agresszív.
De ezen kívül minden napra jut valami. Ma az én drága kedves pátyolgatott gyerekem rúgta össze a patkót a harmadikosok osztályfőnökével. De szó szerint. Én a hatalmas üvöltésre rohantam ki az irodából. A pasi vonszolta a folyosón a gyereket, aki megrúgta, leköpte a tanárt. Ja, és persze folyamatosan szidta, mint a bokrot. A tanár úgy vágta be a folyosó végén álló karosszékbe a gyereket, hogy csak úgy nyekkent. Megpróbáltam kiszedni a gyerekből, mi a fene történt, de csak üvöltött. Aztán fogta magát és elrohant. Miután nagy nehezen megnyugodott, elvittem magammal és viszonylag békésen elvoltunk egy órát, De a következő szünetbe folytatódott az ámokfutás: minden kolléganőmet lekurvázott, szemtől szemben, újra és újra. Beszélgettem a tanárral is, akit szintén megértek, mert nagyon nehéz reggeltől délutánig csak problémás gyerekeket látni és elviselni őket. De itt ez van. Ezek a gyerekek abból űznek sportot, hogy megpróbálják valamelyik társukat, a tanárokat és mindenkit felcukkolni. Egyre messzebb és messzebb mennek el. Egyetlen dologtól tartanak, a testi erőszaktól. De azt is pontosan tudják, hogy a tanárok ezt nem alkalmazhatják, ezért olyan nagy a szájuk. Elég kilátástalannak tűnő harc ez, ráadásul minden nap újra és újra meg kell vívni. Ma például az utolsó órán az egyik gyerek nem akarta fölszedni, amit kiöntött (szándékosan persze). Kolléganőm egyre hangosabban próbálta rábírni, eredménytelenül. Itt léptem én közbe és mondtam, hogy ugyan hagyja már, ráérünk délután négyig.  Majd fölhívom a gyerek apukáját, hogy a kisfiának sajnos itt kellett maradni, mert nem volt hajlandó helyrehozni a hibáját. Erre futott a gyerek és már szedte is össze a cuccot. Naná, hogy nem akart tanítás után  az iskolában maradni.