2016. június 26., vasárnap

Gyereknevelés, avagy a kurva és a lámpa közötti összefüggés tanulságai

Schlampe-Lampe...

Két hete, péntek reggel. Kollégám jelenti, hogy negyedikes védencem lelépett a korai ügyeletből. A srác (akit korábban Momónak neveztem el) tíz perces késéssel jelenik meg újra a teremben, táskájának külső, hálós italtartójában egy energiaitallal. A szomszédos Lidl nyolckor nyit, egyértelmű, hogy mi történt. Az energiaital amúgy tiltott a suliban és gyerekeknek amúgy sem ajánlott. A srác pontosan tudja ezt, volt már az osztályában néhány balhé korábban emiatt. Ha valami tiltott, akkor  rögtön nagyon érdekes, ezt még valahogy meg is érteném, de tényleg nagyon egészségtelen. Az iskolai szabályok pedig mindenkire vonatkoznak. Ez van.  Annyi esze persze nem volt a kiscsávónak, hogy legalább eldugja a kerülőúton megszerzett kincsét. Mondtam neki, hogy sajnos, nem tarthatja meg....érveltem egy párat, ő viszont: ő vette, az ő pénze, azt csinál a saját pénzével, amit akar (amúgy rém szegények). Megegyeztem vele, hogy ha odaadja az italt, a tanítás végén visszakaphatja. Ez egy elég hülye kompromisszum volt, mert ugye, mint említettem, egészségtelen...Nagy sóhajtozások és becsmérlő arckifejezések mellett odaadta. Majd nagyjából tíz perc múlva látom, hogy a táskájával együtt vonul ki a teremből. Vécére megy, válaszolta a hová-hová? kérdésemre. De táskával? Na jó, akkor mégsem megy. Néhány perc múlva mégis csak kisurrant valahogy, és amikor visszajött, bűzlött az energiaitaltól. Mint kiderült, nem csak egyet vett, a másikat titokban megitta. Hát jó, szemet-szemért. Mondtam, hogy a nálam leadott dobozt csak az anyukájának adom vissza, neki nem, mert tudta, hogy nem szabad, becsapott, nem tartotta be a szabályokat, bla, bla, bla. Vadul, de mintha az életét védte volna, kezdett ordibálni, vitatkozni velem. Én tök nyugodtan válaszolgattam, megpróbáltam még egyszer elmagyarázni, miért volt nagyon helytelen, amit tett. Miután fölfogta, hogy annak az energiaitalnak bizony annyi, elkezdett ordítva szidni: Schlampe (ez kurvát jelent). Lampe (lámpa)? - kérdeztem vissza ártatlanra kerekített szemmel. Miért mondod nekem, hogy Lampe? Erre még hangosabban, a szó elején lévő Sch-hangot a lehető leghosszabban kitartva üvöltötte vissza: Schlampe. Én megint: oké, értettem, Lampe. Azért mondod nekem, mert beláttad, milyen okos vagyok, úgy világít a tudásom, mint egy lámpa és rájöttél, tényleg nekem van igazam? ...és így folytattuk még egy ideig, amíg ki nem fogyott a szuszból. Lassan megnyugodott és annyiban maradt a dolog.
Múlt csütörtök: Momo egyéni fejlesztésre jött hozzám. Érveléssel készültem. Előző délután a napköziben a gyerekekkel piros, zöld, sárga kártyákat gyártottunk, lamináltunk. Ezek voltak most az érvelés kellékei. Két szereplős politikai vitát rendeztünk. Momo Angela Merkel szeretett volna lenni, én voltam  Obama. Azon vitatkoztunk újságírók előtt, hogy helyes-e gyerekeknek energiaitalt árusítani. Momo a "nem" mellett akart érvelni, én tehát támogattam az ötletet. Hihetetlen volt, ahogy a gyerek fölsorakoztatott minden lehetséges szempontot, miért nem jó, ha a gyerekek energiaitalt fogyasztanak. Ha egyetértettünk a másik érvelésével, zöld kártyát kapott, ha nem, pirosat, ha bizonytalanok maradtunk, sárgát. Momo nagy fölénnyel győzött, be kellett látnom, hogy bizony nagyon egészségtelen az energiaital és 18 év alattiaknak nem szabad árusítani. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése