Édes vérem - kórház a park szélén

Erről a tóról nevezték el a klinikát

Nem vagyok az a típus, aki mindenre rákontráz: bezzeg a németek. Ez is csak egy ország a maga hibáival, hátrányaival és előnyeivel. Az egészségügyi ellátás határozottan az előnyei közé tartozik, bár az sem hibátlan. Miért is lenne? Itt is csak emberek dolgoznak. (Az előzményekről ITT olvashattok.) De amikor az első reggel beszóltak a szoba ajtaján, hogy megérkezett a reggeli, azért eszembe jutott az a magyar facebook csoport, ahol a hazai ellátmányt fényképezik és osztják meg (egy szelet fehér kenyér kockasajttal és társai). Nos, itt többféle zsömle és kenyér volt, vaj, margarin, dzsem, méz, felvágottak, szalámik, sajtválaszték, zöldség, különféle joghurtok. Ebédre háromféle menüből kellett választani, a vacsora hasonló volt a reggelihez. Az ásványvizet kettesével hordták a kihajtható asztallal ellátott éjjeliszekrényre. De a társalkodó szobából bármennyit elhozhatott az ember. Ide nem felmálházva, étellel, itallal, pohárral, evőeszközökkel járnak a látogatók, hanem maximum virágot hoznak. Eszembe jutott az otthoni háromszáz forintos vizitdíj és ezer forintos kórházi díj elleni hergelés, az "egészségügy nem eladó" hiszti. Meg is van az eredménye. Ha már nyavalyás lettem, még jó, hogy itt történt, Berlinben. Így nem fenyegetett kórházi fertőzés (a szobába telepített fertőtlenítő automatát minden alkalommal használta a személyzet, amikor kapcsolatba került velünk). Saját fürdőszobánk volt (két személyre). A négyszemélyes szobákhoz két fürdő tartozik. Volt vécépapír, sőt, több tekercs tartalék vécépapírt is betáraztak. Amikor a szobatársam elment, fogták az ágyat és kitolták a szobából (gondolom sterilizálták), majd nejlonnal letakarva hozták a tiszta, makulátlan jószágot vissza. A kétágyas szobához tartozott két nagy, zárható szekrény és egy ülősarok asztallal, két székkel. Minden ágyhoz felszereltek egy tv-monitort, amit térítés ellenében lehet használni. A wifi kód is pénzbe került, négy napos, korlátlan használatáért 6 eurót kellett fizetni. A személyzet mindig kopogott belépés előtt, Itt is sokat dolgoznak az ápolók, de elegen vannak és nem a lestrapáltságot látni rajtuk. Mosolyognak, kedvesek, gyorsan és szakszerűen végzik a dolgukat. A később mellém került 86 éves néni mesélt egy bernaui (ez egy kisváros Berlin mellett) szívklinikáról, ahol két éve műtötték. Ott ismerkedett meg egy magyar ápolóval, aki a kórház kedvence volt. Mindenki imádta Attilát, aki nem ismert megoldhatatlan problémát. Hát, ő sem Magyarországon segíti a betegeket és ahogy a körülményeket megismertem, bátran állíthatom: nem csak a pénz miatt. Persze, hogy a magánbiztosítók profitorientáltak. Biztosan itt is vannak várólisták, hülye orvosok, spórolás...de nincs szegény-szaga az egésznek. Itt nem kell zsebbe tolni a pénzt, hiszen ezért fizetünk járulékot és adót. Persze bármennyire is fura és szokatlanul nívós volt a kórházi ellátás, soha többé nem szeretnék visszakerülni.