Álláskeresés lezárva

Ez egy másik suli

Ma aláírtam életem első határozatlan idejű német munkaszerződését.
Az előző december végén járt le. Maradhattam volna részmunkaidőben szociális munkás, de úgy gondoltam, ez már nem elég nekem, itt az idő váltani. Munkakeresésben nincs valami nagy tapasztalatom. Magyarországon általában valahogy mindig megtaláltak a lehetőségek, itt pedig viszonylag nagy szerencsével, fél évvel az érkezésem (és egy intenzív nyelvtanfolyam) után találtam azt a helyet, ahol egészen eddig dolgoztam.
Először is fölíratkoztam néhány állásközvetítő oldalra, ahonnan napi rendszerességgel kaptam híreket. Aztán szakmányban elküldtem az önéletrajzom minden olyan helyre, amit elfogadhatónak tartottam. Januártól nem volt munkám, de az időt remekül kihasználtam egy újabb intenzív nyelvtanfolyammal, ami egyébként a lakásomtól öt percre volt. Fantasztikus tanárnőt fogtam ki és egy remek csoportot. Élmény volt minden óra, amit ott töltöttem. Aztán ennek is vége lett, de tovább mentem a tanárnő C2-es, esti tanfolyamára, ami hetente kétszer négy óra és ahol a húsz résztvevő közül négy magyar. De ez csak mellékszál.
Januárban nagy volt a csönt, alig volt visszajelzés, meg is ijedtem egy kicsit. Aztán februárban mintha egy dugót húztak volna ki a munkaajánlatok dézsájából, özönleni kezdtek a megkeresések. Mást se csináltam, csak interjúról interjúra jártam. Volt, amikor öt perc múlva tudtam, hogy ez nem az én helyem, volt, ami tetszett volna, de ezért-azért nem jött össze. Két hely nagyon bejött volna, de az egyik helyen a vezető pasi elég alaposan felültetett: elhitette velem, hogy az én döntésemen múlik, oda megyek-e, aztán eltűnt, mint szürke szamár a ködben Amikor utolértem telefonon, lazán bejelentette, hogy belülről oldották meg a pótlást. A másik hely szuper lett volna, hasonlított az ÚJCSAKŐ-re (Újpesit Családsegítő Központ), ahol a kilencvenes évek elején dolgoztam. A vezetőnővel is kb. fél perc alatt megtaláltuk a hangot. Sajnos oda dél-európai menekültek támogatására kerestek valakit és én  nem beszélem a szükséges nyelveket. A nő még futott egy kört, megpróbálta beemelni a magyart is az intézmény nyelvei közé, de nem mutatkozott az iroda vonzáskörzetében erre a remek világnyelvre igény. Ez van. De megbeszéltük, hogy ha talál nekem való munkát, jelentkezik, mert tényleg nagyon szimpatikusak voltunk egymásnak. Közben beindultak az iskolák is, nem győztem hospitálni. Volt egy suli, ahol azonnal otthon éreztem magam. Oda integrációs szakembert kerestek (ezt a kiegészítő képzést már itt, Berlinben végeztem szerencsére el). Végül ezt a sulit választottam. Viszonylag közel van, elég háromnegyed kilencre bejárni, heti 35 óráért magasabb fizetést és jobb juttatásokat kapok, mint az előző helyen, ahol teljes állásban dolgoztam. Az persze még nagy kérdés, hogyan fogom én a munkához szükséges adminisztrációt bírni, mivel egyrészt sosem volt az erősségem, másrészt írásban sokkal rosszabb a németem, mint szóban. De majd rágyúrok erre is. Egy szó mint száz: március idusától a Brüder Grimm iskolában dolgozom. Az már csak hab a tortán, hogy megkaptam a szenátus döntését a pedagógus diplomámról. Egy kiegészítő egyetemi képzéssel és egy C2-es nyelvvizsgával akár taníthatok is általános iskolákban. Azért azt még átgondolom, hogy van-e nekem kedvem még két évig egyetemre járni, megéri-e egyáltalán. De amennyire magamat ismerem, talán ebbe is belevágok.