Első nap az iskolában

Ez a kép nem a suliban készült, de az is hasonlóan felöltözött kislányokkal van tele

Helyesebben, ma már a második napon vagyok túl. A suli, ahol tegnaptól dolgozom, egy multikulti kerületben található. Négyszáz gyerek jár hetedikig ide. Az első három osztály összevont, nem évfolyamonként szerveződtek a csoportok, hanem elsőtől-harmadikig vegyesen tanulnak a gyerekek. Apukám is így tanult annak idején az elemiben. És gondolom, hogy a korosztályából még nagyon sokan. Hogy ez jó megoldás-e vagy sem, nem tudom, egyelőre még nincs rálátásom. Mivel engem elsősorban integrációs munkára szerződtettek, így a problémás gyerekekre fókuszálok egyelőre. Helyesebben először is megpróbálom megtanulni, mi merre van, mert rémesen nagy épületben vagyunk, ahol ráadásul évközben is felújítások folynak. Állítólag van osztály amelyik már harmadszor költözködik. Az integrációval foglalkozó team jelenleg háromfős, de biztosan bővítésre szorul, mert nagyon sok a problémás gyerek. Ma megismerkedtem az egyikkel, asperger szindrómás, egész délután, megállás nélkül beszélt hozzám, amolyan szabad asszociációs tematikával. Mindig megkérdezte: akarom-e hallani, hogy.... és amikor igennel válaszoltam, rettenetesen nagyott nőttem a szemében. Azt hitte, nincs ember, aki követni tudja. Közben kiraktunk egy jó nehéz puzzle-t. (Az én tűrőképességem általában még a babáknak való is meghaladja, egyszerően nincsen türelmem hozzá, de ma valahogy jól ment.)
Visszatérve a teamhez: persze állandóan helyettesíteni küldik őket a napközibe valódi integrációs munka helyett, amit egyrészt megértek, mert a gyerekek nem maradhatnak egyedül, másrészt viszont így nem lehet eredményeket elérni. Itt is folyton mindenki beteg. Mondjuk Németországban rémesen jó az egészségügyi- és biztosítási rendszer, a betegállomány első hat hetében teljes fizetést kap a delikvens, sőt, egy-egy napot bemondásra is otthon lehet havonta maradni. Mondtam, hogy fogjunk össze, ne hagyjuk magunkat. Ez nagyon tetszett nekik. Amúgy annyit már elértek, hogy a húsvéti szünet után kapunk egy saját irodát. Én elhatároztam, ha nem hagynak rendesen dolgozni, úgy, ahogy én jónak látom, odébbállok. Elég sok megkeresést kaptam az elmúlt hetekben, biztosan lehet máshol is munkát találni. Amúgy az ólmos fáradtság, ami az előző suliban kísért, most (még) nincs jelen. Egyrészt, a munkám háromnegyed kilenckor kezdődik, másrészt, rendben tartom a vércukorszintem. Mind a kettő fontos, hogy az ember ne kómában töltse a hétköznapjait.