Ostobátlanítás

Az utolsó hatvan év kutatási eredményei bebizonyították, hogy a Mars bolygón adottak az élet feltételei: levegőt találtak, vizet, termőföldet és az emberi lét fenntartásához megfelelő klímát. Két, földi időszámítás szerint háromszáznegyvenhárom és fél napos évszak váltakozik: a kellemesen meleg, világos nyár, illetve az enyhe, csapadékos, sötét tél. Az újonnan kifejlesztett, plazmahajtóművel működő űrhajóval a Marsra vezető út harminc naposra rövidült. Az eddigieknél is nagyobb kapacitású bolygóközi járműveken kilencszáz utas helyezhető el viszonylag kényelmesen, fejenként száz kilogrammos csomaggal.

Mivel a vezető földi nagyhatalmak nem tudtak megnyugtatóan megállapodni a jövő szempontjából meghatározó fontosságú bolygó birtoklásában, három bázisról – Kalifornia, Bajkál-tó mellék, Hajógyári Sziget – indulhattak az expedíciók a szűzföld meghódítására. Az amerikai és az orosz vezetés először a bázisokat építette ki, kormányzókat küldtek, rendfenntartó erőket, orvosokat, mezőgazdászokat és persze pedagógusokat. A három évig tartó módszeres felkészülés után utazhattak el az első civil telepesek. A jelentkezőknek komoly kiválasztási eljáráson kellett átesniük. Csak azok kezdhettek új életet, akik teljesen egészségesek, együttműködőek, elég kreatívak voltak a váratlan helyzetek megoldására, és nem múltak el negyven évesek. A nyugalom és béke minél nagyobb fokú fenntartása érdekében. előnyben részesítették a heteroszexuális párokat és a gyermekes családokat. Azt remélték, hogy túlnépesedett, szennyezett bolygónknak megfelelő alternatívát találtak, és a leginkább rátermettek új alapokon nyugvó társadalmat alapíthatnak. Értelem, hit, bizalom – ezek voltak a fő vezérlőelvek.

A gigaűrhajók szoros menetrend szerint forogtak a két bolygó között, hogy minél több embert menekítsenek át az újvilágba a kirabolt, elsivatagosodó, pusztulásra ítélt Földről. Nehéz volt bekerülni a szerencsések közé, mivel mind az amerikaiak, mind az oroszok saját állampolgáraikat részesítették előnyben, minél nagyobb többséget szerettek volna elérni.

Nem úgy a magyaroknál, ahol a nemzetközileg deklarált célok helyett a kiválasztásban elsődleges szempontként az anyagiakat tartották szem előtt. Mivel az Európa szívében fekvő kis ország több évszázados frusztrációt cipelt magával, a kiváltsággal, hogy a világon harmadikként indíthattak Mars expedíciót - amit egyébként az Amerikába szakadt Nobel díjas tudósaik munkásságának köszönhettek -, úgy gondolták, végre kiegyenlíthetik a történelmi számlát. Az eladósodott ország az utazók befizetéseiből tervezte egyensúlyba hozni az évtizedek óta súlyos hiányokkal küszködő államkincstárt. Ezért árveréseket rendezett, hogy azok kaphassanak helyet az űrhajón, akik a legtöbbet fizetik érte. Az utaztató bizottság – melynek kilencven tagja előzetesen Kaliforniába látogatott, hogy tapasztalatot gyűjtsön a tizenkét fős amerikai csapat tevékenységéről -, a tejútüvegtörvény értelmében átlátható és a nyilvános működést ígért. Ezért egy szűkebb, negyventagú ellenőrző bizottságot is létrehoztak. A hatékonyság fenntartása érdekében meghívásos pályázatot írtak ki, melynek győzteseként a Göncölszekér Kft. oszthatta el a helyeket. Az utaztató bizottság elnökéhez közeli cég további alvállalkozók bevonásával speciális útitervet készíttetett, a megfelelő időzítésre és az optimális járatsűrűség kialakítására paraméterkönyvet dolgoztatott ki. A takarító- és karbantartó munkálatokat a bizottság elnökhelyettesének sógora nyerte el. Az űrjárművek irányítására a kifejezetten erre a célra alapított Mars-a-Marsra Kft. képezett át tizennyolc berepülő pilótát. A felduzzadt költségek fedezésére hosszú lejáratú IPF (Nemzetközi Bolygó Alap) hitelért folyamodtak.

A projekt a tervezetthez képest némi csúszással, a Mars különadó bevezetése után nyolc évvel sikeresen elindult. Akkor a célbolygó felszínének negyven százalékán már az amerikai és orosz származású, további öt százalékán pedig egyéb, a két ország határain kívüli Mars polgárok osztoztak. Az első magyar űrhajón a bizottságok tagjai kaptak helyet családjuk kíséretében. A második utazáson a kormány prominensei vettek részt. A harmadik fordulóban üzlettársaik, tanácsadóik, szeretőik mellett jól fizető ukrán és albán utasok is nekiindulhattak a nagy kalandnak. A negyedik magyar járaton francia, olasz, valamint a kiválasztási eljáráson elbukott, de gazdag amerikai és orosz polgárok hagyhatták el a Földet.

Közben, teljesen illegálisan, a kínaiak is beszálltak a versenybe. Olcsó és gazdaságosan üzemeltethető járműveiken, melyekkel az út tizennyolc naposra rövidült, kétezer fő számára volt hely, szintén jó pénzért. Hathatós közreműködésüknek köszönhetően néhány év alatt a Mars annyira zsúfolttá vált, hogy megszakítottak minden kapcsolatot az anyabolygóval a további beköltözések megakadályozására.

De a Földön rekedt embereknek akkor már eszükbe sem jutott elutazni. Mivel a lakosságszám jelentősen visszaesett, drasztikusan csökkent az energiaszükséglet. Ennek előállításában egyre nagyobb arányt képviseltek a vízi-, nap- és szélerőművek. Csökkent az ásványkincsek iránti igény is, ezért lemondtak a környezetromboló bányászati eljárásokról. A korábban legtöbb szennyeződést kibocsátó multinacionális gigacégek a nagyrészvényesek és a vezető szakemberek emigrálása miatt leállították termelésüket, így a vízkészlet  megtisztult, ismét fogyaszthatóvá és élvezhetővé vált. Az új, környezetbarát termelési módszerek bevezetése hihetetlen gyorsasággal regenerálta az öreg bolygót, mely négy évtizeddel az utolsó telepesek elindulása után újra önszabályozó, lüktető, egészséges élőhellyé vált.

A Vörös Bolygóra végül mégsem tették ki a megtelt táblát, mert az első háború, valamint az egyre súlyosabb környezetszennyezés miatt gyakorivá váló természeti katasztrófák következményeként lakosainak közel harmada elpusztult. Tudósaik most a Jupitert kutatják, hogy új, emberhez méltó életteret találjanak a pusztulásra ítélt marslakóknak.