 |
Ganna - Esterházy mauzóleum
|
Ma egy éve eldőlt, hogy már soha semmi nem lesz ugyanolyan. Ma egy éve a szemembe nézett a doktornő és azt mondta, életveszélyben vagyok. Amikor látta, hogy nem fogom föl a veszély mértékét, még hozzátette: az is csoda, hogy élek. Mit csinál az ember, amikor ott köröz körülötte a kaszás és feni rá a fogát? Először nem hiszi el. Aztán fölhívja a gyerekét, és amikor meghallja a hangját, összeomlik. Nam maga miatt. A halál nem félelmetes. De az a gondolat, hogy egyedül hagyja az élete értelmét, elviselhetetlen. Mi lesz vele nélkülem? – kalapál az ember agyában a megválaszolhatalan kérdés és akkor az egész teste és elméje harcba indul: még szüksége van rám, még nem adom föl. És szó nélkül beül a mentőbe, és engedelmesen megtesz mindent, amit kérnek tőle. Nem, nem gyógyul meg, de megtanulja, hogyan kell a bajjal tovább élni. Ma egy éve én túléltem, de valaki, aki fontos volt nekem, elment. S bár azon kívül, hogy olvastam a könyveit, figyelemmel kísértem a munkásságát és nagyon szerettem, semmi közös nem volt bennünk, mégis, ez örökre a mi napunk marad. Nyugodj békében Péter!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése