2017. augusztus 28., hétfő

Hazaköltözés helyett egyetem

Visszaút Berlinbe

Nem tudom, más hogy van vele, de nekem úgy tavasztájt elegem lett a távolságból és elkezdtem nagyon hazavágyni. Amikor egyre többet gondoltam a hazaköltözésre, felcsillant egy álláslehetőség otthon, ami nagyon tetszett volna. Újra kellett volna indítani egy bezárt iskolát. Jó nagy kihívás, igazi feladat. De azért fegyelmezetten elmentem a telc C1 Hochschule nyelvvizsgára, ami kiváltja a külföldieknek kötelező egyetemi DHS-vizsgákat. Mert időközben jelentkeztem a Freie Egyetemre. A szenátus ugyanis azzal a feltétellel ismerte el a pedagógus diplomám, hogy német nyelvből 30 kreditpontot kell hozzá szereznem vagy a Freie vagy a Humboldt Egyetemen. A nyelvvizsga napján elég rossz passzban voltam, azt hittem, nem is sikerült, ráadásul  úgy tűnt, hogy túl lassan mentek át a papírjaim a rendszeren, ezért lekéstem a felvételi határidőt is. Hazamentem Magyarországra, interjúztam, megkaptam volna az állást, de a Klik (vagy hogyan hívják ) által küldött szerződésben csak a fizetésem egyik fele volt garantált, a másik felére nem láttam hosszú távú biztosítékot. A területen jártas ismerőseim szerint bármikor egy mozdulattal elvehették volna tőlem és csak egy nagyon szerény (mondhatom pofátlanul alacsony) összeg maradt volna. Ilyen bizonytalan jövő miatt nem akartam feladni mindazt, amit öt év alatt Berlinben elértem. Közben kiderült, hogy a nyelvvizsgám sikerült, sőt, ma, ahogy visszajöttem Berlinbe, itt várt az értesítés, hogy fölvettek a Freie Egyetemre. Persze lekéstem a határidőt, ameddig jelentkezni kellett egy egyetemi nyelvvizsgára - amit nekem nem is kell megcsinálnom, mert kiváltja  a nyáron letett speciális vizsga. Mindig van valami bonyodalom az életemben. Ráadásul holnap kellett volna aláírnom a szerződést egy sulival, ahol elvileg holnapután kezdtem volna, de onnan is telefonáltak, hogy mégsincs üres helyük. Ajánlottak egy másik sulit. Holnap megyek megnézni, fogalmam sincs így, hogy lesz-e munkám vagy sem. De, mint mindig, biztosan alakul majd valahogy. Legfeljebb főállású egyetemista leszek egy vagy másfél évig.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése