Szilveszteri rémálom

Dobogókői kilátás

Már régen nem teszek újévi fogadalmat, úgysem tartottam meg soha - na jó, néha azért mégis - amit az évvégi nagy fölbuzdulásban eldöntöttem. Amúgy se szeretem ezeket a szinte kötelező dolgokat, mint például a szilveszteri jókedv és buli. A szilvesztert már régen kifejezetten utálom. A kutyám, aki már három éve az örök vadászmezőkön szaladgál, annyira rettegett a petárdáktól és a tűzijátékoktól, hogy egy rémálom volt ez az éjszaka. Sehogy se lehetett megnyugtatni. Próbáltam homeopátiás nyugtatóval - mint halottnak a csók. Próbáltam enyhe altatóval - rémes volt látni, ahogy szinte halottként fekszik. Szóval számomra egy életre elrontották embertársaim az év utolsó napját. Ma délután a barátnőmmel fölmentünk Dobogókőre, hogy legalább nyomokban lássunk egy kis havat. Lenyűgöző volt a kilátás a ködfoltos völgyre. Aztán valahol valamelyik nagyon értelmes honpolgár elsütött egy petárdát. Szegény Artúr jutott az eszembe. Annyira kívánom ezeknek az embereknek, hogy éljék át egyszer azt a rémületet, amit ilyenkor az állatoknak okoznak.