A magyar foci, mint művészeti és nemzeti szimbólum

Focikirály

Sportolni jó: fölpezsdíti a testet, frissíti az elmét, endorfint szabadít fel, boldogok, egészségesek leszünk tőle. Abban sincs semmi rossz, ha valaki a focit szereti. Kell benne futni, vannak szabályok, csapatjáték, együttműködésre tanít. A foci szép:  a fű zöld, a labda gömbölyű, a játékosok fiatalok, erősek, formásak. A foci jó: bárki játszhatja, mindössze némi szabdterület, két kapu, egy labda és kétszer x számú játékos kell hozzá.  A foci történelem: mindannyiunk tudatában  máig élesen él a 6:3 jelentősége. Kár, hogy már  nincsenek se grundok, se gyerektömegek, akik a billentyűk nyomogatása helyett a futkározást választanák.
Magyarországon mára a foci nem csupán sport, hanem szimbólummá is vált. Kinek az egyetlen lehetséges jövőkép, kinek a tehetségtelenség, nyaki eret dagasztó erőlködés, hamis pátosz, korrupció és erőszak jelképe. A foci az ország vezetője számára a művészet maga. A foci a népnek egy olyan  játszma, amiben mi vagyunk a labda, amit méltatlanul nagy jövedelemmel kitömött fickók űznek és rúgnak, tőlünk veszik el az adóforintokat és csatornázzák hatalmas, kihasználhatatlan építményekbe, tömik olyan emberek zsebébe,  akik rúgásonként keresnek annyit, mint egy közmunkás havonta, minket akarnak arra nevelni, hogy vegyünk részt ebben  a szerepeket jól leosztó akármiben és váljunk nézővé. Csináljunk úgy, mintha minden rendben lenne azzal, hogy néhány kiválasztott bármilyen teljesítmény nélkül hatalmas összegeket gyűr zsebre, hogy a VIP páholyokban dőlnek el a fontos kérdések és  vegyük szótlanul  tudomásul, hogy a szotyiköpködés az új elit vasárnapi kifejezésmódja. Hát igen, köpnek ők ránk, hiszen mi csak nézők vagyunk. A játék végén a jól megérdemelt sör és virsli után nyugodtan, zárt alakzatban menjünk haza, vigyük magunkkal a zsidózás, migránsozás, sorosozás, cigányozás, buzizás választékos kifejezéseit, majd este kapcsoljuk be a nemzeti híradót, ahol mindezt megerősítve, újra az arcunkba tolják, amit tudnunk kell és szabad: hogy Magyarország Isten kalapján a bokréta, hogy nemzetünket méltatlanul támadják és akarják elsöpörni titokzatos erők és Soros,  hogy mi vagyunk Európa védőbástyája, de a magyar név megint szép lesz,  rúgjuk csak a labdát hűvös sarokba...Ismerős? Nem? Hát igen, a tanulás sosem volt az erősségünk, ezért jutunk mindig ugyanoda vissza.
Egy megrugdosott gyermek rúgja a bőrgolyót teljes erővel, mert nem ismer mást, csak a focit.  Egy szemellenzék  száll be egy olyan játékba, aminek a szabályait menet  közben szabadon változtatják meg a minél nagyobb arányú győzelem érdekében. Mi pedig nézzük és talán néha még örülünk is a látványnak, s ha  ellenvéleményünk van, annak inkább csak otthon adunk hangot. Mert jobb a békesség. A focihoz persze mindenki ért, sokkal jobban mint a politikához, a gazdasághoz, az oktatáshoz, az egészségügyhöz. Ezekben csődtömeg vagyunk. Bárcsak írhatnám azt slusszpoénként, hogy bezzeg a fociban....