Levizsgáztam

A gyerekek jobban szerepeltek, mint én 

Majdnem azt a címet adtam, hogy: leszerepeltem, de az eredményt ismerve, ez mégsem volna megfelelő. Ma az iskolában hatalmas ellenőrzés volt, és mindenkinek meglátogatták az óráját, akinek még nincs német pedagógusi végzettsége, illetve szenátusi engedélye a tanításra (nekem egyelőre csak helyettesítésre van engedélyem). Jöttek a berlini szenátusból, a fenntartótól, az iskolavezetéstől. Előtte el kellett készíteni egy többoldalas elemzést az osztályról és a tervezett óráról. Két kollégám is segített a végső simításokban (annyira rendesek). Jól fölkészültem, a második órára (matek) vártam a vendégeket. Majd tegnap kiderült, hogy a második órában misére megyünk és a harmadikra tolták a látogatást. Maradt természetesen a matek, de ilyenkor sokkal fáradtabban már a gyerekek. Aztán kiderült, hogy egyáltalán nem a gyerekekkel volt a baj, hanem velem. Az óra előtt a kollégáim sorra jöttek sok szerencsét kívánni, és én egyre inkább bepánikoltam. Tegnap este még úgy gondoltam, oké, megtartom az órát és kész, egyáltalán nem úgy tekintettem rá, mint egy vizsgára, aminek hatalmas tétje van. Ma reggel  már azt éreztem, ha nem sikerül, végem van...  Megérkeztek a vendégek, indult az óra és én abban a pillanatban nagyjából mindent elfelejtettem. Alapvető szavak nem jutottak eszembe, összevissza makogtam, mint egy idióta. Tényleg hála Istennek (milyen jó, hogy misén voltunk :)) a gyerekek totál higgadtak maradtak, és végezték a dolgukat, mert úgy tíz perc múlva megjött a jobbik énem és visszavettem az irányítást. Perrsze akkorra már a föld alá szerettem volna süllyedni szégyenemben....
Mindegy, túl voltam rajta. A tanáriban beástam magam tíz méter mélyre, bármennyire is vigasztaltak a többiek, eléggé úrrá lett rajtam a kétségbeesés. Szinte biztos voltam benne, hogy nem kapom meg az engedélyt. Én nem adtam volna meg magamnak. Aztán hívattak az "ítélőszék" elé.  Az igazgatónő  végig nyugtatgatott a liftben, hogy semmi pánik, nem olyan vészes az egész. Majd kiderült, hogy tényleg nem. Szerencsére a biztottág látta, hogy a gyerekek strukturáltan dolgoznak, szinte hibátlanul, a gyenge matekosok is remekeltek, szépen megoldották a feladatokat. És megint szerencsére, az óraértékelés alatt már folyékonyan, normálisan kommunikáltam. Látták, hogy az idegességtől leblokkoltam, de mindössze húsz óra továbbképzésre ítéltek, utána automatikusan megkapom az engedélyt. (Nem is értem amúgy, hogy eddig miért nem küldtek el továbbképzésre, tényleg rászorulok.)
De megnyugodni csak akkor tudtam, mikor egy szintén vizsgázó kollégám, aki  fizikát tanít, de csak most szerez pedagógus képesítést, elmesélte, hogy neki jövőre újra kell vizsgáznia és több mint száz óra továbbképzést kell teljesítenie. Totál el volt kenődve, azt mondta, hogy abbahagyja az egészet és más munkát keres. Szóval én még egész jól megúsztam. Akárhogy is volt, holnap új nap, új lehetőség, az élet és a munka megy tovább.