Olvasom az emlékezéseket, a leírásokat, a történelmi hátteret megvilágító cikkeket, nézem a fotókat és hiába tudom, hogy megtörtént, még ma is felfoghatatlan számomra, ami Srebrenicában (Dachauban, Délvidéken, Vietnámban...) történt. Emlékszem rá, hogy kislánykoromban nem értettem, hogyan élhettek békés, hétköznapi életet az emberek Magyarországon, amikor a második világháború már tombolt máshol, amikor a frontokon haltak fiataljaink, amikor megsemmisítő lágerekben irtották embertársainkat. Aztán fiatal felnőttként fölfogtam, hogy történhetett ez: a délszláv háború idején én boldogan gyereket szültem és neveltem, míg tőlem néhányszáz kilométerre egy másik anyának az ölében ölték meg orvlövészek a gyerekét, csak mert más volt a származása, a vallása, a haja színe, az öltözéke, a gondolkodása...mindig találnak rá okot, miért támadható, megsemmisíthető valaki. Minden egyes alkalommal, amikor egy cica bántalmazásáról íródott cikk alatti kommentáradatban az emberek föllógatnák, kiherélnék, agyonvernék a tettest, látom, milyen könnyen becsatorázható lenne ez az indulat tettleges agresszióvá. Csak ügyesen kell manipulálni, elhitetni velük, hogy amit tesznek az azért helyes, mert...és itt millió érv fölsorolható. Csak tartósan kell uszítani a menekültek, romák, melegek...ellen.
Újra elővettem Allport Az előítélet című könyvét. Nem vagyok boldog attól, hogy értem a folyamatot, hogyan lesz a szóból tett. De mindenkinek üzenem: szavakkal kezdődik és a folyamat végén a kiirtás áll.
Az előítélettől a cselekvésig:
1. Szóbeli előítéletesség
2. Elkerülés
3. Hátrányos megkülönböztetés
4. Testi erőszak
5. Kiirtás
Gordon W. Allport: Az előítélet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése