Inzulin para

Amikor még nem voltam cukorbeteg

Tegnap este, vacsora előtt a sajnos már évek óta megszokott rutint követtem: vércukormérés, a vacsora szénhidráttartalmának becslése, majd adtam volna be magamnak a kiszámolt inzulinmennyiséget, de kifogyott a pen és nem találtam meg a tartalékot. Egészen biztos voltam benne, hogy előző nap kivettem a hűtőszekrényből és betettem a "cukorcuccba", ami egy kis neszesszer. Végigzongoráztam magamban, hogy hol eshetett ki, mert használni még nem használtam, de semmi olyan nem történt, ami miatt elveszíthettem volna.  Tűvé tettük a lakást, de sehol semmi...Nincs mese, inzulin nélkül nem maradhattam, fölhívtam a legközelebbi ügyeletes patikát, hogy mi a teendő. Nagyon kedvesen mondták, hogy írassam föl az ügyeleten, aztán náluk megvehetem. Az ügyeleten senki sem volt előttünk, három perc alatt elintéztük a felíratást, bár többször kihangsúlyozták, hogy csak teljes áron tudják biztosítani. Éhes voltam, ideges és frusztrált, úgy voltam vele, kerül, amibe kerül, csak legyen már a kezemben. A fiam csillagászati összegeket látott az interneten, a hülyeség sajnos sokba kerül. Elszáguldottunk az ügyeletes patikába, ahol hidegzuhanyként ért, hogy nem rendelkeztek azzal a pennel, amit felírtak és amit a betegségem kezdete óta használok. Kaptam viszont két másik ügyeletes patika címet, immár Budapesten. Vissza az autóba, irány a főváros. Az első helyen gyorsan elhajtottak, a másodikban felajánlották, hogy esetleg megrendelik és másnap érte mehetek. Mivel én már este használtam volna, kértem, hogy kérdezze meg a következő ügyeleten, kapható-e náluk. A patikusnő nagyon segítőkész volt, három ügyeletet is fölhívott, majd sajnálkozva közölte, hogy egyik helyen sincsen olyan pen, amire szükségem volt. Már belementem volna abba is, hogy nem vacsorázom, nem reggelizem, rendelje meg, de nem találta a gépben, szóval ez a lehetőség is elszállt. Azt javasolta, írassak föl az ügyeleten mást, olyat, ami itthon is kapható. Újra fölhívtam a pomázi ügyeletes gyógyszertárat, hogy mivel tudnak szolgálni. Kiderült, csak patron van, de az ahhoz szükséges kis készülék nincsen. Ott voltam, ahol a part szakad. Hazamentünk és mielőtt a második rohamra indultunk volna - telefonálgatás további budapesti patikákba - a fiam azt mondta, adjunk még egy esélyt az otthoni keresésnek. Ő a lakást vizslatta, és a terézvárosi patikát próbáltam elérni, teljesen esélytelenül. Majd amikor már úgy éreztem, hogy megkattanok, a fiam elém áll egy inzulinnal teli pennel: nem ez az véletlenül? De, az volt. A csattanó, hogy a neszesszerben találta meg, amit én kb. ötször és ő is többször átkutatott. De volt benne egy kis zseb - most kiderült, hogy nem is olyan kicsi - , amibe valahogy belecsúszott az amúgy egyáltalán nem mini pen és ott lapult. Bár  én szívesebben gondolom azt, hogy valójában átkerült egy másik dimenzióba és csak azért jött vissza, mert megsajnált, látván, hogy mennyire kétségbeestem. Kis megkönnyebbült sírás után megvacsoráztunk, beadtam magamnak a szükséges inzulinmennyiséget és kinyitottunk egy üveg bort. Itt a vége, fuss el véle!