Azt a kalandozó magyar mindenit

 

Elkalandoztunk erre-arra

"Mi magyarok a Kárpát-medencébe érkezésünk óta bajkeverő nemzetnek számítunk Európában, mindig mi voltunk a rebellisek" - mondta volt az előretolt megmondóember. Parragh László azt elfelejtette hozzátenni, hogy ez a büdös nagy pozitívan tálalt rebellisség miben manifesztizálódott, miután békességben letelepedtünk (a) először, b) másodszor, c) már itt is voltunk időtlen idők óta, d) a passzátszelet is mi szartuk - kiválasztása ízlés szerint). Megmondom: csak úgy forradalmilag végigraboltuk Európát. Persze annak idején én ezt a híres nagy futkorászást még úgy tanultam, hogy "kalandozás". Ízlelgessük ezt a fogalmat a gyilkosságok, a szabadrablás és erőszakoskodás tükrében még kicsinykét. Szóval a magyar az csak úgy körülnézendő az új haza környékén elkalandozott ide-oda, szerzett egy kisebb-nagyobb részt más vagyonából, holtakat, és igen nagy valószínűséggel genetikai nyomokat is hagyott maga mögött. Ennek a fényében nem is olyan fura, hogy e nemes hagyományt követve most is úgy kérünk jelentős részt az európai közvagyonból, hogy nekimegyünk a tulajdonosnak, verbális agressziót követünk el ellene (mert szerencsére tettlegességre azért nem lenne erőforrásunk), és normakövetés nélkül tennénk magunkévá a másét. Ma így mulat, illetve kalandozik a magyar.