Agyhalál

Másfél éves lehet a kislány. Beszélni még nem tud, babakocsiban tolja fiatal anyja és apja. A gyerek kezében okostelefon, amin valamilyen bugyuta rajzfilm fut. Amikor a szülei elveszik tőle a telefont, a gyerek úgy visít, mint akit nyúznak. Telefon vissza, visítás abbamarad, a gyerek újra a képernyőre bambul. Még kétszer próbálkoznak a szülők, mind a kétszer a gyerek győz. Győz? Valójában veszít, nagyon sokat veszít: az egészséges fejlődés lehetőségétől fosztják meg. Feltételezem, ha az anyát vagy az apát a drogliberalizációról kérdeznék, vadul elleneznék azt. Közben pedig függővé tették a saját kisgyermeküket. Mert senkinek ne legyenek kétségei, ez is függés. Az eset nem egyedi, egyre gyakrabban és egyre kisebb gyerek kezében látok tabletet vagy telefont, és az sem újdonság, hogy amikor kiveszik a kezükből a villódzó képernyőt, sikítanak. Ezeknek a gyerekeknek biztosan nem fejlődik úgy az agyuk, ahogy kellene. Nevelődik egy gépek által fogvatartott, irányított és manipulálható - feltételezem, hogy egyre szélesebb - réteg. Hogy velük mi lesz húsz év múlva, arról fogalmam sincs, de ahogy a tömegközlekedés során látom az embereket a kezükhöz nőtt telefonnal oszlopnak menni, hasraesni, a jármű ajtajában megállni és ezzel óriási torlódást okozni, sok reményem nincsen. Az egyik tízéves tanítványom azt mondta, hogy őt korlátozzák a szülei a számítógép használatában: napi három-négy óra a maximum. Hát gratulálok.