Bezzeg az én időmben!

A gyerekem szülői értekezlete előtt mindig megfogadtam, hogy nem szólok egy szót sem, mondjon bárki bármilyen baromságot, kibírom némán. Sosem bírtam ki. Elég megdöbbentő volt ugyanis hallgatni egy alapítványi iskolában, amely deklarálta a módszereit, hogy néhány elszabott apuka vagy anyuka olyan szabályok bevezetését várta el, ami nyilván nem passzolt ezekhez a metódusokhoz. Volt, aki egyenesen számonkérte a tizennégy-tizenhat évesek tanáraitól, hogy miért nem szoktatják a fiatalokat olvasásra. Aztán olyat is hallottam egy félresikerült fiú apjától, hogy a gyerekét valójában az óvodában rontották el, ahol nem kaptak szegény kicsik elég memoritert - pontosan ezt mondta: memoritert. Amikor megkérdeztem, hogy ő esténként olvasott-e mesét, másra terelte a szót. Ez az egész nagyon régen volt már és arról jutott eszembe, hogy ma is szembejött velem a facebookon a szokásos kép: boldogan szaladgáló gyerekek fekete-fehér fényképen, versus mobilt nyomogatók színesben. És persze, hogy a - feltehetően öreg és megfelelően megkeseredett - posztoló a nosztalgia dicsfényeitől megszépült régmúlt mellett teszi le a voksát - miközben amúgy maga is egy gép billentyűzetét püföli. Ez a nekünk még jó volt, mi jobban tudjuk, a maiak rémesek, elfajzottak....stb. stb. tipikus generációs ellentét, ami volt, van és lesz is mindig. Igen, mi is mások voltunk, mint a szüleink, akik rohamot kaptak az általunk preferált zenéktől, nem értették, miért hordunk lógó pólót és járunk egyenfarmerben és bőrpapucsban. Az anyám - jó, ez azért tényleg gáz - a lemezjátszót sem tudta bekapcsolni és még büszke is volt rá, hogy mennyire elment mellette a világ. Persze ő ezt nem így érzékelte, neki ez sok volt, túl modern, mert bezzeg az ő idejében...Nos, ma a kütyüket a szülők adják a gyerek kezébe, és kénytelenek odaadni, ha a gyerek azt látja, hogy az apja, anyja egész nap azzokkal bíbelődik. Mindent azokon keresztül keres, old meg, tervez, foglal. Naná, hogy neki is kell. Mióta van internet és számítógép én is használom, otthon is volt mindig, dolgoztam is vele. A gyerekemet mégsem érdekelte nagyon sokáig, mert a diafilm esténként érdekesebb volt, a könyvek, amiket tucatszám olvastam föl neki, teljesen beszippantották. Még ma, felnőttként is emlékszik az olyan ikonikus mesékre, mint a Miska, a betonkeverő és társai. Főleg az érzésre emlékszik, hogy milyen jó volt hallgatni, ami persze nem csak a meséről szól, hanem az együtt töltött nyugodt, békés és értékes időről is. Aztán elkezdte használni a számítógépet, de amíg naponta járt edzésre és örömmel zongorázott, addig pont nem érdekelt, hogy a maradék kevéske kis idejében mit csinál. (Stratégiai játékokat játszott és esküdözött, hogy egy csomót tanult azokon keresztül angolul.) Szerintem jobb tudomásul venni, hogy a világ változik, semmi sem lesz jobb vagy rosszabb, csak más. Az életet megkönnyítik a technikai újdonságok, gondoljunk csak a mosogatógépre vagy az útvonaltervezőre. Bár én az utóbbit rendszeresen felülbírálom és általában nekem van igazam. Ha szülőként sikerül egyensúlyt tartani, nincs baj a kütyükkel, a probléma inkább az, ha valaki inkább odaveti a gyerekét a digitális bébiszitternek, hogy ne neki kelljen vele foglalkoznia. Ha valaki nem érti a gyerekei világát, az nem biztos, hogy a világ és egészen biztos, hogy nem a gyerekei hibája. Én inkább arra biztatnám a kortársaimat (gondolom kiderült, hogy bőven az ötven felettieket), hogy néha azért gondolkodjanak el ls ne zsigerből fújják, amit régen ők is a szüleiktől, nagyszüleiktől hallottak. Mert ha ezt teszik, pont azt csinálják, amitegykor ők is utáltak az idősebbekben.