Élethalálharc

Orbánnak mennie kell, ez nem kérdés,. Ez a minimum, de nem elégséges forgatókönyv. Orbán egy felfuvalkodott, ügyes kupecpolitikus, aki bármit, bárkit, bármennyiért ad-vesz, ami hatalomban tartja. Dicsfényre vágyik és a körülötte sertepertélő farokcsóválók elhitették vele, hogy tévedhetetlen, egy utcai harcos, egy vátesz, egy hős, aki nem fél senkitől és semmitől - testőrei gyűrűjében. Egy ideje a fejében él, talán el is zárják a valóságtól. Egy olyan embertömeg termelte ki, amelyik nem szeret, nem akar és/vagy nem tud gondolkodni. Maslow-piramis, legalsó szint. Egy társadalom szégyene, hogy annyian rekedtek itt meg. Az országnak Orbán kellett, amíg megfizethető volt a tej, a kenyér, meg a sör. Már nem az, így sokan elfordultak királyuktól és új vezér után ácsingóznak. Aki természetszerűen megjelent. Ez egy ilyen rendszer, ilyen világ, erre szocializálták az embereket: kiszervezik a politikát, a közügyek megoldását, a gondolkodást, az állampolgár (bár lenne polgár, de hát nem az) pedig voksol négyévente és kész. Az új vezér fiatal, dinamikus, friss és tudja, mit kell mondania. Láttunk már ilyet. Megindult körülötte a nimbuszképzés. És egyre többen, egyre agresszívebben, vakhittel agitálnak mellette. Kialakult körülötte is egy bázis, amelynek tagjai pont ugyanúgy képtelenek a párbeszédre, könyörtelenül fújják a magukét, nem hallgatnak semmilyen intő jelre, kérlelhetetlenül térítenek és kérnek számon mindenkit - a független sajtót is - amiért nem 0-24-ben a feltörekvő vezérrel foglalkoznak. Pont olyan gyűlölködők ők is, mint a másik oldal. Persze védekezhetnek azzal, hogy csak azért, mert Orbánnak most már tényleg mennie kell, különben Magyarországnak vége. Igazuk van. De pont ugyanolyan attitűddel, mint amilyennel már romlásba vitték oly sokszor ezt a kis országot, nem érdemes semmilyen újba belekezdeni. Tudjuk, mi lesz a vége. Aki harsogva röhög a melltartó nélküli nénin, attól hogy várjuk el, hogy megértse a vidék testi-szellemi nyomorát. És ha nem érti, hogy fog változtatni ezen a becsontosodott állapoton. Sehogy. De hát nem is ez a cél. A cél mindössze annyi, hogy azok helyett, mi legyünk hatalmon. Nekünk álljon a zászló és a többieknek legyen kuss. Jó lenne Magyar Péter fejébe látni, hogyan gondolkodik ő valójában. De közben mi, akik sok ezren, tízezren itt állunk középen és megpróbáljuk tisztán látni és érteni a folyamatokat, egyre inkább depresszióba zuhanunk: nem látszik a kilábalás. Persze lehet, hogy a vidéken szerveződő tömegek végre fölfogják: az ő kezükben van a saját sorsuk, és nem engedik meg, hogy egy új polulista vezér elvegye tőlük a döntés jogát. Izgalmas idők, óriási téttel. Jó lenne, ha a politika végre az lenne, ami: közös ügyeink megoldása, nem pedig élethalálharc.