2025. július 31., csütörtök

Szécsényi horror


Két család ebédelt mellettünk egy szécsényi étteremben. Az egyik babakocsis kisgyermekkel. Míg az ételre vártak, a kicsinek a cumisüvegjének támasztott telefonon nyomtak valami színes, hangos mozgó filmet. Gondolom, még büszkék is voltak magukra, hogy gyerekfilmet nézettek a babával, aki rátapadt a képernyőre. Nyilvánvaló volt, hogy nem először csinálják, gyakorlatilag a telefonnal kötik le az egy-másfél éves kisfiút. Ennyi időt és figyelmet - nagyjából semmit - szántak szemük fényére. A másik család - szülők, nagyszülők és egy négy év körüli kislány - szintén úgy gondolta, hogy addig jó, amíg a legkisebb kussol: ő valami Disney szerű ostobaságot bambult, szintén bömbölő hangerőn. Amikor kihozták neki a -gyros-tálat, a gyerek, mint egy kis állat nyalni kezdte a tetején a szószt, aztán kézzel látott neki az ételnek. A nagypapa közben folyton a saját telefonját bámulta, a gyerekhez nem szólt senki. Ezek a gyerekek egyszer iskolába mennek és a szülők majd felváltva szidják és terrorizálják a tanárokat, amiért nem fejlődik megfelelően a gyerekük. Ó, már láttam hasonlóan ostoba apukát, aki a gimnáziumi történelem tanár fogadóórájára várva kifejtette, hogy a gyereke azért tanul rosszul, mert az óvodában (!) nem adtak az óvónők elég memoritert - ezt a szót használta, sosem felejtem el. Amikor megkérdeztem, hogy mégis, kifejtené, mire gondol, akkor azt sérelmezte, hogy nem kellett több versikét megtanulniuk a gyerekeknek az oviban. Ugyanez az ember szülői értekezleten megkérdezte, hogy mit tesz az iskola a gyerek olvasóvá neveléséért. Körülbelül tizenhat éves fiatalról beszéltünk akkor. Én visszakézből megkérdeztem, hogy ő mit tett ezért, amikor a gyerek még kicsi volt, hány mesét olvasott neki naponta. Na, erre a fontos beosztású banki középvezetőnek persze nem volt ideje. Hát meg is látszott a fián.A helyzet csak romlik, egyre súlyosabb. Én nem is értem, sokan miért vállalnak gyereket, ha szemmel láthatóan nincs helye az életükben. Csak nem pénzért?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése