2012. szeptember 4., kedd

Eladólány

Ebben az utcában büfék, kávézók és kis éttermek taposnak egymás sarkára


Nem a Tom Hanks és Mag Ryan főszereplésével játszott A szerelem hálójában című filmből vett nickname az apropója a címnek, hanem egy valódi eladólány, akivel két napja találkoztunk és azóta sem megy ki a fejemből. A fiatal lány egy meglehetősen üres, bioitalokat, újságokat és kávéféleségeket árusító bolt pultja mögött ácsorgott. Két kis asztalnál helyben is fogyaszthatnak a vendégek. Gyerekemmel véletlenül tévedtem be és két cappuccino fölött beszélgettünk, amikor boldogan beleszólt a diskurzusba: az akcentusotokból sejtettem, hogy magyarok vagytok. A lány két éve él Berlinben. A pécsi egyetemen végzett, közgazdásznak tanult. Otthon nem talált a szakmájában munkát, ezért 20 euróval és egy bőröndnyi ruhával  útnak indult. Persze végzettségének megfelelő alkalmazásra itt sem lelt, mégsem elégedetlen. Vagy csak egy kicsit. Helyesebben másként, mint otthon. Itt tanár nélkül, az utcán, ismerősök által és sokat olvasva megtanulta a nyelvet. Egy 28 négyzetméteres kis lakást bérel másodmagával a Friedrichschein kerületben, ami a fiatalok egyik bulizónája, eléggé fölkapott hely. Rezsivel együtt 400 eurót fizetnek ketten ezért. Azt mondta, ő már nem megy vissza a hazájába. Itt nagyobb a létbiztonság, mint Magyarországon. A munkája ugyan unalmas, de megél ebből, fenntartja magát, amire otthon semmi esélye nem volt.  Szerinte egy kurrens szakmával, nyelvtudással van mit keresni Berlinben, de az övé sajnos nem ilyen. A magyar közgazdászdiplomát itt nem értékelik. Azóta látom magam előtt, a csinos, helyes fiatal lányt, aki nem kellett otthon, itt pedig szépen elboldogul. Adót fizet, hasznot hoz valakiknek, végül is az egész német társadalomnak. Szomorú, hogy újra itt tart az ország. Ennél már csak az borzasztóbb, hogy egy középkorú, sokdiplomás embernek is világgá kell mennie, ha nem akar koldusbotra jutni.   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése