Zöld zónában jártam

Ez nem a hivatal, csak egy zöld ház

Ma megismerkedtem a német bürokráciával. Persze, hogy a magyar is valahonnan innen ered. Bejelentkeztem a munkanélküli hivatalba, hogy itt vagyok, tessék segíteni. Szállásadónőm elkísért, mert valahogy három hét alatt még nem sikerült olyan tökélyre fejleszteni a némettudásom, hogy egyedül elboldoguljak. Na, legalább ilyet is csináltam már. Munkanélküli ugyan már voltam, de hivatalosan még soha. Az első iroda: útlevél, adatok, mit akarunk. Pillanatok alatt átküldtek egy másik épületbe. Ott a zöld zónát kellett megkeresnünk. Követtük a zöld jeleket és véletlenül se tértünk át a kékbe. Szegény színvakok. Sorszám, várakozás -ez mondjuk egyáltalán nem volt hosszú. A kihallgatás már annál inkább. Fölvették az adataimat, mert ez az a hivatal, ahol majd, esetleg, de inkább nem, pénzt adnak, hogy éhen ne haljak. Három hónapig azonban inkább hallani se szeretnének rólam. Van egy másik hivatal is, ahol viszont - elvileg - segítenek munkához jutni. Itt is fölvették az adataimat. Amikor a nő elé pakoltam a diplomáimat és nyelvvizsga-bizonyítványaim, szemmel láthatóan meghökkent. A kultúrantropológiát föl se tudta dolgozni. Megkönnyebbül viszont, amikor a cukrászpapírhoz ért. Arról már sokkal részletesebben érdeklődött. Nagyon rendes volt, de szinte biztos vagyok benne, hogy munkát nem fognak keríteni. Ez a piac nagyjából ugyanúgy működik, mint itthon: vagy ismerősök segítségével vagy valami nagy csoda folytán kapsz állást. De kaptam egy táblázatot, amiben vezetni kell, hogy minden héten magam is legalább két helyen érdeklődöm. Ezt muszáj megtenni, persze elemi érdekem is. 

Szabad az átjárás

Egy csomó papírt be kell még szolgáltatnom nekik: igazolást, hogy tényleg elkezdem az integrációs kurzust. Mivel biztos vagyok benne, hogy ezt a bejegyzést a hivatal munkatársai nem olvassák, bevallom, már erre járok három hete. De nekik azt kellett szajkóznom, hogy októberben indul a kurzus, és kezdő szinten. Mondjuk ennek ellentmondott, hogy míg eleinte angolul kommunikáltunk a szállásadónőmmel, demonstrálva, hogy németül mennyire nem tudok (a kezdőknek tovább fizetik a kurzust), a végén elfelejtkezett magáról és kizárólag németül beszéltünk. A praktikumról is kértek igazolást, ahová járok. Ezt ma a tulajnak ékes németséggel elő is adtam, szerencsére azonnal fogta, miről van szó és megígérte, hogy készít nekem egy másolatot. Tegnap egyébként több mint nyolc órát voltam a cukrászdában, ma is négyet. Profi vagyok kekszszeletelésből és -sütésből, de amúgy is egyre otthonosabban mozgok ott. Az lenne a legjobb, ha félállásban ott dolgozhatnék. Mert a nyelviskolához ragaszkodom. Nagyon jól el kell sajátítanom a németet ahhoz, hogy tovább tudjak lépni a szeletelődeszka mellől.