Piacozós

Berlinbe beszökött az ősz

Berlinben most szép az ősz. Pont olyan, amilyennek szeretetem. Reggel még kicsit hűvös van, de délelőtt kisüt a nap és simogatóan melenget, sétára csábít. Ma az iskola és a praktikum közötti egy órának a felét egy padon üldögélve töltöttem és minden idegszálammal a gyerekemre koncentráltam, aki délután utazott el otthonról, Manchesterbe, ott éjszakázik valakinél és holnap megy át Yorkba és költözik a kollégiumba. Nem volt könnyű az elmúlt néhány hét neki sem. Nagyon drukkolok, hogy élete legboldogabb időszaka legyen az egyetem. Nekem az utolsó szabadnapom szombaton volt. Kihasználtam a jó időt és ellátogattam a Prenzlauer Bergben heti kétszer szervezett piacra. A csütörtöki ökopiac, a szombati csak sima, de nagyon sok biotermékkel. A Kollvitzstraße egy részét zárják le ilyenkor. Elvileg kilenctől lehet vásárolni, de háromnegyed tízkor még voltak árusok, akik csak pakolásztak. Később aztán megjelentek a biciklis, kosaras, családos vásárlók, babakocsik, pakkok mindenfelé. Az árusok itt is olyan kedvesek, mint Magyarországon, lehet kóstolgatni, nézelődni, érdeklődni. Az árak elég húzósak, legalábbis a diszkontok színvonalához mérten, de persze ennek megfelelő a minőség is - legalábbis gondolom, helyesebben remélem. Mert a retekről például ki tudja eldönteni, hogy nem ugyanabból a forrásból származik, mint bármelyik más, ami negyedáron megvásárolható a láncok üzleteiben. Én biztosan nem. 

Ez akár Budapesten is lehetne

Nem is vettem semmit, mert olyan spórolásban vagyok, mint még soha életemben. Minden centet tízszer megforgatok, mielőtt valamire kiadom. Alig veszek valamit, minimumon élek, mivel bevétel egyelőre sehol, még a láthatáron sincs, a pénzem pedig rettenetesen kevés. Egyik nap szorongok, a másik nap nevetek magamon és kicsit tényleg nevetséges is vagyok, mert most csinálom azt, amit mások húsz évesen. A koromat egyáltalán nem érzem, de ha rám néznek, sajnos látszik rajtam, nem tagadhatom le. És most akarok új életet kezdeni? Hát, nem is tudom. Ma, ott a padon ülve, a gyerekemre gondolva, bizony kicsordultak a könnyeim. Aztán persze összekaptam magam, besétáltam a gyakorlatra, ahol a változatosság kedvéért kekszet sütöttem órákon át. Hát, egyelőre ennyit tanultam, ebben viszont már profi vagyok. Elmehetek kekszsütőnek valamilyen cukrászdába. Nem is bánnám. Azt hiszem, bármit képes vagyok megtanulni, csak a gyakorlati dolgokhoz több időre van szükségem. Mert míg megtalálom, hogy a két bal kezem közül melyikkel nyúljak a munka után, az bizony időigényes. Nálunk a családban a nővérem az ügyes (és okos is), én meg csak okos vagyok. De legalább ennyi...bár ma a nyelviskolában nem igazán brillíroztam, mivel az eszem, a szívem, és ha van, akkor a lelkem is Csobánkán csomagolt, aztán a szüleimnél búcsúzkodott, majd a reptérre ment és Angliába utazott. És épp most jött az üzenet, hogy már Manchesterben van.

Pedig ezt nagyon megkóstoltam volna