Semmi, csak úgy

A jobboldali ablak mögött lakom én 

 

Megint eltelt egy hét, és megint nem történt valójában semmi. Jó, jó persze, biztosan megtanultam egy csomó új német szót, meg rendet vágtunk a Nominativ, Akkusativ, Dativ problémakörében, ami valójában nem is probléma, szerintem körülbelül öt perc alatt fölfogható és alkalmazható. Persze ez nem jelenti azt, hogy írás és beszéd közben nem hibázom, naná, hogy hibázom, de ha odafigyelek, akkor nem okoz gondot. Csoporttársaim egy része azonban nagyon nehezen veszi a nyelvtani akadályokat, gyanítom, hogy anyanyelvükön sem igazán értenének mindent. Szóval jó lassan haladtunk, tegnap és ma kifejezetten unatkoztam, a tanárnő megpróbál plusz feladatokkal ébren tartani. Az itteni munkaügyi hivatal lerázott, szóval onnan egy fityingre se számíthatok, az integrációs kurzusomat viszont kifizetik, de az nem az én kis pénzecskémet gyarapítja. Próbálok bölcs belenyugvással tekinteni a dolgokra és végre megtanulni a leckét. Utóbbiban azt hiszen jó nyomon járok, kezdem érteni, hogy mi végre is van ez az egész. Azért ez is valami. Elég sokat írok mostanában, sőt, néhány cikkre otthonról van megrendelésem, szóval azért még néhány forintocskát is kapok majd. Gyorsan telnek a napok. A telefonom háromnegyed hétkor ébreszt, a fél nyolcas busszal megyek az S-Bahnig, onnan pedig körülbelül 20-25 perc az a megálló, ahol le kell szállnom. Másfél U-Bahn-megállónyira van az iskola attól az állomástól, s mivel reggelente általában kutya hideg van, rekord idő alatt futom le a távot.

Még nyílnak a kertben...

Ami jó: nagyon sokat talpalok minden nap, az erőnlétem határozottan javult. Talán még fogytam is, ami szintén jó hír. Az iskola háromnegyed tizenkettőig tart, általában élvezem, kivéve amikor körülöttem lengyelül zsezsegnek, spanyolul karattyolnak, és van két lány, aki több hónap után sem vette még észre, hogy nem angolul, hanem németül tanulunk. Ez elég idegesítő. Én viszont teljesen elfelejtettem angolul, képtelen vagyok megszólalni. Vajon ez csak ideiglenes és azért van, mert nagyon a németre koncentrálok, vagy végleg búcsút mondhatok ennek a nyelvnek. Azért remélem, hogy nem. A suli után általában sétálok egyet, bevásárolok, fotózom, vagy csak úgy lötyögök egy kicsit. Praktikumra ugye, már nem járok, vasárnap ékes németséggel megköszöntem a lehetőséget és leszámoltam a kekszszeleteléssel és almahámozással. Kár volt egy percet is erre pazarolni. Délután tanulok, elolvasom a  híreket, írok, főzök, beszélgetek a háziakkal, meg ilyesmi. Gyorsan telik az idő. Estére általában alaposan elfáradok, mégsem sikerül éjfél előtt villanyt oltani. Itt tartok most. Holnap és holnapután alaposan kialszom magam, ha nem esik az eső, elmegyek egy kicsit még csavarogni, aztán teljes gőzzel tanulok, mert van még uszkve tízezer szó, amit jó lenne elsajátítani. 

Ez is a "miénk"